Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.23.a/3)
1966-08-17
A szervezeti szabályzat módosítással kapcsolatban a 7. pontra vonatkozóan, melyre SRbes elvtárs is kitért. Az anyag áttanul - mányozásakor az volt áz első benyomásom, hogy ez nagy segítséget ad, de alaposabb tanulmányozás után rájöttem, hogy nem egyértelműen szolgálja a pártfegyelmet. Ha KISZ. szervezetben valaki 4 hónapig nem fizet tagdijat, megszűnik - autómatikusan - a tagsága. De egy párttagnál lehetséges olyan, hogy valaki 6 hónapon keresztül nem fiz et tagdíjat és ne^vegyen részt pártmunkában és csak akkor észrevételezzük. Emlékeztetni kívánnék a bolgár kommunista párt kongresszusára, ahol komoly vita volt, mikor ez a kérdés szóba került, és a vita eredményeképpen radikális megoldást találtak. Nem azt mondom, hogy ezt mintázzuk le, de véleményem szerint az irányelveknek sokkal határozotabban kellett volna ehhez a kérdéshez nyúlni. Visszalépést látok az előző szervezeti szabályzatban leszögezettekkel szemben. A tagdíjra vonatkozóan egyetértek Sebes elvtárs megállapításával, feltétlenül szükségesnek tartom, hogy 5 ezer Ft-on felüli keresetnél is progresszív legyen a tagdíjfizetés. Csáki elvtára: Áttanulmányozva az irányelveket, nem könnyű javaslatot vagy érdemi megjegyzést tenni. Jólesik hallanom, hogy Pártunk Központi Bizottsága a tényleges helyzet ismeretének birtokában rögzítette az irányelveket. Kitűnik, hogy a célkitűzések, melyek abban szerepelnek a gyakorlati ismeretekből adódnak. Amit az Odor elvtárs elöljáróban észrevételezett, a munkásosztály felelősségérzetének növekedésével kapcsolatban, azzal egyetértek. Azt látnunk kell, hogy 4 év alatt a leszögezett elvek tovább fejlődtek, erősödtek, jelentős előrelépés történt, ez reális megállapités. De nem tudom, hogy Odor elvtárs hogyan gondolta át a hozzászólását, de benyomásom szerint azt jobban jobra-balra való ingadozással mondta el. Elvtársak itt differenciálnunk kell, mert nem a Párt politikai célkitűzéseiben volt jobbra-balra történő tendálás, hanem az elvek gyakorlati alkalmazásából következtek olyan problémák, melyekben helyre kellett volna a dolgokat tenni. Ha ezt nem vennénk figyelembe, károsan ítélnénk meg a helyzetet. Az uj gazdasági mechanizmus célkitűzéseivel teljes mértékben egyetértek. Az ösztönző rendszereknek további fokozása, bátrabb kimondása alkalmazása az uj mechanizmus döntő, éltető eleme. Az lenne helyes, hogy az elkövetkező években hosszabb távú lehetőséget szabjunk meg,, hogy egy adott üzem kollektívájának is legyen világos célkitűzése , hogy tudja, hogy miért küzd, hogy belehessen őket vonni a termelékenység, a létszámgazdálkodás vagy a rejtett tartalékok feltárásába. Ezt azért vetném fel, mert vannak ilyen kezdeti, pozitív jellegű intézkedések. Lényeges volna, hogy a Kongresszus is foglalna ilyen értelemben állást0 Szakadjunk el a régi gyakorlattól és az uj gazdasági mechanizmus követelményeként fokozatosan segítsük az uj gyakorlatot. A lakáskérdéssel kapcsolatban, helyes a célkitűzés, de a jelenlegi helyzet, akár kerületi, akár országos szinten nézzük komoly probléma. Üzemünkben is sok jogos panasz hangzik el erre vonatkozóan, különösen az alacsonybérű dolgozók részéről. Helyes, hogy vannak városí :______________________IQ_________________ ;- 9 -