Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.23.a/3)

1963-09-13

í I I I • * - 11 -Az oktatás színvonalának emelése; Szép eredményekről’ beszélhetünk a tanítási órák korszerűbb, hatéko­nyabb vezetésében, a korszerűbb módszerek meghonosításában. így a számonkérés, a felelt été s finomításában, változatos alkalmazásában* Ma már nem beszélhetünk a szóbeli feleltetés Ítélkező, megtorló, a tanulókat nyúzó, túlméretezett jellegéről. A számonkérés kezd azzá lenni, aminek lennie kell; nevelő, serkentő pedagógiai eszközzé. Emellett nevelőink sokat és rendszeresen feleltetnek. Kezd meghonosod­ni az a törekvés is, hogy az iskolában kell a tanítási anyagot meg­értetni, megtanítani. Ennek érdekében fel kell" Használni a sokoldalú szemle It etést”, a tanuló kát pedig aktivizálni kell. Előtérbe került az elmúlt iskolai évben az órán való bevésés és alkalmazás, a teljesít-­­raényképes tudás, a készségfejlesztés fontossága is. Helyesen, lazuló­­bon van a merev, .a sablonos órafelépítés, kezd előtérbe kerülni a tanítási óra egységes folyamatként való szemlélete-, Gyakori iskoláinkban -a jól átgondolt, a célratörő, a korszerűen veze­tett tanóra, s ennek során a tanulók maximális aktivizálása. Nevelőink didaktikai felkészültségére jellemző, hogy ma már a legtöbben nem idegenkednék az óralátogatástól, meg akarják mutatni a hozzáértésüket, szívesen .vállalnak egy-egy bemutató tanítást. Vannak itt is azonban területek, ahol hiány osságok vannak? Sókan csupán a számonkérés helyének változtatásában látják a korszerű­en vezetett tanóra megvalósítását, K/rántsem beszélhetünk még a szem­léltetés hagyományos és korszerű formáinak hiánytalan megvalósításá­ról, pedig egyre gyarapodik a szertári állomány, egyre több iskola rendelkezik korszerű szemléltető eszközökkel, /j Magnetofon, hangos­film vetítő., diavetítő, lemezjátszó, applikációé táliák, stb* %/ Nem világos nevelőink előtt a táblai vázlat szerepe és viszonya a tankönyvvel. Terjedelmesek és időrablók a-táblai vázlatok. Főleg középiskoláinkban sok még a jegyzetelés, -a tankönyvi kivonatok ké­szíttetése otthon. Sokkal több időt kell fordít ani az óravégi • ismét­lésekre, összefoglalásokra. A teljesítmény képes tudás, a készségf cj-p r\ lesztés érdekében sokkal több ismótlő-r endszerező, gyakorló-alkalmazó órára, a tanulók önállóbb foglalkoztatására van szükség* Ezeknek az óráknak vezetését pedig, nevelőinknek jobbon meg kell ismernie-Nem kielégítő tanulóink füzetmunkája, illetőleg vezetőink és igazga­tóink közül csak kevesen ellenőrzik ezeket fo!yamatusnnb nevelők óravázlataiban sok a hiányosság* Nem eléggé mutatják .z alapos Iel­készülés jelét. Nem egységes és hiányos az Ellenőrző Könyvek kezelé­se, igy hiányos a szülők rendszeres értesítéséé Jelentős lépéseket tettünk a bul.tcrhelés megszüntetése» n maximnl.vz­­raus felszámolása érdekében.- Ez ele az orof őszit 3 *ek azonban^ meg ^ non eléggé hatásosak -különösen a középiskolai tananyag feldolgozásában. Nem sikerült eléggé az egyes iskolatípusok közti átmgnet_ne 1?6z.acjgeit nekönnyitani a gyen-e tanulók szamara, bar ezt a colt jól szolgálták a középiskoláink "és ált alános iskoláink n,velői közötti rendszeres tapasztalatc'serék, melyet középiskoláink kc-zdeméayeztok.* Nem került ser táp. szt a lat cser érc ebben az évbon az óvoda és alsó tagozat között, de alig volt tapasztalatcsere az alsó tagozat és fel­ső tag XZ'-1 között is« , / . ____a&M » - —-------—* “ ............................—‘

Next

/
Thumbnails
Contents