Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.23.a/3)
1963-09-13
| > f I i I í ! - 7 -Értékesek voltak a középiskolák kézdeményczései, taglyek az általános ^iskolák és a középiskolák közötti tapasztalatcserékre vonatkoztak. Külön foglalkozott a Tanács Oktatási osztálya a vezetők szakmai továbbképzésével. Az igazgatói nunkaközössóg 6 olyan elvi kérdést beszélt racg, amely jelentős mértékben segiti az iskolák tervező munkáját, a vezetés színvonalának emelését. Megindult kerületünkben és kezdeti sikereket eredményezett _ a pedagógiai kísérletező mozgalom. Értékes eredményt ért el pl. a Bajcsy Zs. u. iskola, amely foglalkozótt a tanítási óra korszerű vezetésének problémájával* A tanév vegén a tantestület r óleskörü bemutató ..sorozaton ismertette a kerület pedagógusai előtt az elért eredményeket. A Bokányi u. iskola a délutáni órák teljesitményképesebbé tételével foglalkozott. A tantermek jobb megvilágításának lehetőségeit kutatja. Az Állami Lakótelepi iskola uj utakat keres a csak délelőtti tanitás megvalósításában, az adott körülmények között. A szervezett továbbképzés bizonyos mértékben megfeledkezett azonban arról, hogy vannak nevelőink között olyanok is, akik fejlődésükben 0 megrekedték, akiknek előképzettségük igen hiányos. Velük a jövőben sokkal többet, tervszerűbben kell foglalkoznunk, alőtérbe helyezve az egyéni beszélgetéseket, foglalkozásokat, ellenőrzéseket. Nem volt megnyugtató az elmúlt időben c?.z osztályfőnöki munkaközösségek munkájának irányítása. Jobban kell, hogy betekintést nyerjen a kerület a középiskolai és gyógypedagógiai nevelők továbbképzésébe_ x a Kevésnek bizonyult az Oktatási osztály ált ml kitűzött program az igazgatók továbbképzésében, az igazgatók megnővekedett felelőssége es _ hatásköre sokkal több segitést és képzést igényel. Egyenlőre nem adottelóg segítséget az igazgatók t;. b 1 vezetői niunkójahoz a szakfelügyelői hálózat sem. ..z iskolareform végrehajtása országosan is, kerületünkben is elsősorban a sze-vezcsi kérdések, a személyi- es tárgyi feltételek biztosit-:sat követelte meg. Ezek fokozott biztosítása mellett azonban értünk el eredményeket az elmúlt időszakban már az iskolareform fokozatos tart almi mogv alós it á sában, a nevelő es oktató munka szinyon --Iának_omc • lésében is. neveiés hatékonyabbá tétele térén: Az elmúlt iskolai év legfontosabb feladatának tekintették intézményein’: a nevelőközpontu iskola megvalósítását. Ennek érdekében: a nevelő torvezesot, a közösségek alakításával a világnézeti nevelést, a tanulók személyiségének megismerését és a tanítási órák céltudatosabb nevelési tartalmasságát tűzték ki célul. Az elmúlt évben valamennyi iskolánk készített £ edcygÓ£ i ait e r vet a _ tanulók céltudatos, tervszerű nevelésére. Központig ira.iy íto nevelési terv hiányában azonban ezeknek még erőser kísérleti jellege volt. Általában jellemző, hogy ,a tervek nem kollektív munkával készülték, sokszor nem az előző iskolai ov elemző sere épülték, nehéz volt -e~ bontásuk osztályfőnöki tervekre, nem tudták az iskola, nevelő munkáját átfogni, irányítani, nem készültek eléggé a mindennapi gyakorlat számára. Mégis jelenrős eredmény az, hogy igazgatóink nagy többsége a 1 — ' T . /.*