Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.23.a/3)
1961-05-16
- 4 -A termelékenységet kívánjál: emelni a következő intézkedésekkel* nylon és gyapjúéálaknál a lánchoa3zt 25%-kal, a keskeny t'af tsz adagoknál 5o$-kal emelték, 12 gya^jusálgépet állítottak munkába, melyek a régi gépeknél lényegesen termelékenyebbek, 1 gépre automata hosszleállitót terveztek, melynek ' eredményeképpen, ha azt a fenti gépekre felszerelik, 4 gép helyett, 6 gépen tud a szövő dolgozni, nylonsál gépeken a mintaváltást mechanizálták, ennek . következteben 3 helyett 4 gépet kezel egy szövő, 12 fejes orsozégépet szereztek be, A tervet a vállalat megküldte felettes szervének, A Rövidáruipari Igazgatóság a munkát a vállalattól számonkéri és végrehajtásáról időközönként jelentést is kell készítenie, Segiti a vállalatot annak a brigádnak a létrehozásával is, melyet az összes szalagszövő-gyárak egységes normájának kidolgozására hivott lutre. Hiba azonban, hogy^cnndc a brigádnak a munkája, annak következtében, hogy^egyes gyárak'ebben a kérdésben nagyon lemaradtak, /Szalag- os Csipke ne#,/ még nem realizálódott, Vattagyár* Régi gyártmányainak értékesítése nehézségekbe ütközik, ennek következtében létkérdés a vállalat számára uj gyártmányok keresése es bevezetése. Az uj fonás-szövés■nélküli textiliák magasabb termelekenységgel állíthatók elő, mint-a hagyományos eljárással ^ készült £.hasonló célt szolgáié anyagok. Az uj gyártmányokra uj • technológiát os munkanormákat dolgoznak ki, amelyek az uj gyártmány Üzemszerű gyártásának megkezdésével lépnek hatályba. Felet- ^ tes szervétől a vállalat a határozatok végrehajtásával kapcsolatban külön ^utasítást nem kapott, sőt a tájékoztatás szerint a vállalat eves tervében a létszámra és Így a termelékenységre vonatkozóan sem adtak előírást, A vállalatnál^mar a határozat megjelenése előtt hozzákezdtek a normák rendezéséhez, intézkedési terveket dolgoztak ki a termelés kenysog növelésére, A műszakiak az uj gyártmányok bevezetésével kapcsolatos feladatok mellett azonban keveset tudnak foglalkozni az uj normák bevezet ősének műszaki előkészítősével. Különösen vonatkozik ez a régi gyártmányoknál alkalmazásra kerülő ui normákra. Kártszalaggyárt A vállalatnál^196o, KI. 25~én készült el az intézkedési terv, A határidős intézkedési tervfeladatokat végrehajtották. A termelési eszközök gazdaságosabb kibasznalcisa opdekobon — a negpondolősck'^ \ 0-_________________ V ' " ' ' -f ■— I .........__________________________________________________________________________________________