Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.23.a/1)
1970-10-17
~- Q- —» Eb utóbbival a 3öv"ben Pártunk Központi Bizottságának határozata értelmében lényegesen többet, megfontoltabban és 5sssehangoItalában kell foglalkossunk. Párttagságunk pozitívan, értékelte a pártszervezet _ í.P’-£lásd?:-szervező tevékenységét és igen nagy vitat váltott 11 a'Vállalat gazdasági tevékenységének megítélése. Engedjék meg, hogy ezzel a kérdéssel egy kicsit kévékben foglalkozzak, és kerületűjük legmagasabb oartfóruma előtt mondhassam el véleményünket. Az elmúlt évek során a MAIÉ? rendkívül jelentős fejlődést ért el, egyedül devizahozama a III, 9 éves terv alatt mintegy 16 millió dollárnak felel meg. Ezzel a N fejlődéssel a ‘beszámoló is foglalkozik, s a Párt..lót 1970, 9, számában UJEAI/USI elvtárs is .ipglalkozott, Mégis beszélnem kell egy-kot dologról, mely a munkát hátráltatja és nem teszi lehetővé .ónnak a fejlődési ütemnek elérését, melyet valamennyien szeretnénk, illetve nem.c sál*. szeretnénk, de szükségesnek is tartunk. Megemlíteném a vállalat belső szervezetében, a munka^ szervezettcégében rejlő fogyatékosságokat• Tettünkéitpéséket a szervezőt korszerűsítésére, de megítélő síink szerint ezeket csak kezdeti lépéseknek lehet tekinteni. Javítanunk kell a vállalati fegyelmet, és a munkafegyelmet is. Kétségtelen a munkafegyelem megjavításában nagyon sok nehézséget okoz a nagymérvű munkaerővándorlás, mely a népgazdaság más területén is jelentkezik, A legfontosabb kérdés, mely a párttagságunkon kívül a . vállalat egészét érdekli és érinti, vállalatunk jövője, fejlődése es a fejlődés üteme, ^ A tudományos technikai forradalom, amelyben élünk, különös erővel jelentkezik ennek a sajátos ágazatnak, a r epül é snele t erül etón• 1 Dolgozóink, de Pártbizottságunk megítélése szerint is azt a fejlődési ütemet, amelyet ez a korszak megkövetelne, nem tudjuk tartani. Elsősorban gépparkunk fejlesztésére gondolok. Gépeink jelen pillanatban is bizonyos vonatkozásban korszerűtlenebbek, mint ugyanerre a repülőtérre repülő nyugati, konkurens vállal átoknak a gépei, A baráti légitársaságok az ü sajátos viszonyaik között szintén lényegesen nagyobb ütemben tudják gépparcukat ■ fejleszteni, mint mi, Hálunk ez kiemelt állami feladat, A géppark fejlesztése szorosan összefüggésben van a vonalhálózat fejlesztésével is. Félő, hogy az elkövetkezendő években azt a dinamikus fejlődési ütemet, amelyet megítélésünk szerint egy politikailag fontos, de gazdaságilag is jelentős és népgazdasági szinten hasznos ágazat igényelhet, nem tudjuk elérni, A jelenlegi szabályosasi rendszer, a vállalat rendelkezésére üllő erőforrások ugyanis r.om teszik, lehetővé az olyan ütemű fejlődést, amelyet a 1égiközlekedésben meglévő rendkívül \ ' 'T l I 5 1