Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.23.a/1)
1966-10-23
1 “ J .. 1 ! í - 42 -Kezdetben ne volt könnyű a maoka, félév Kellett ahhoz, ho,jy az oktatást megszervezzük. Itt rátérnék árra is, hogy javítani kell tártunk káderiaurixáját, fel kell fedeznünk a kádereket, meg kell keresnünk onet, nagyobb bizalommal kell lenr.i hozzájutó. Alapszervi ta gyűléseink úgy néznek ki, hogy az émberek bizalom> mai vannak a párthoz, Ezt bizonyította az a Körülmény is, hogy az elvtársak 100 százalékos szavazatot kaptak. A.zal bocsátottuk útba őket, hogy megfelelő ós jó tömegkapcsolatot alakítsanak ki, keressék a dolgozók bizalmát, ismertessük meg velük a párt politikáját. Amikor a vezetőségvalasztások lezajlottakéhozzáfogtunh a politikai oktatás előkészítéséhez. En ek döntő feltétele, hogy ^ az ideológiai- politikai nevelő tevékenység területen a tennivalókat meghatározzuk, annál is inkább lényeges ez, mert erősen hat a fellazítás! politika, nemcsak az ifjúságra, hanem az idősebb korosztályra is. . _ Jók volak azok a taggyűlésen, anol ezt nyíltan -‘-elvetettek a párt ..agság felé, felhívtuk őket, hogy érveljenek ®e l x el el óképpen mindé.napi munkánkban• Ezen a területen még nem crtünk ex megfelelő eredmén, t. De hogy a jövőben ez a terület _ eredményesebb legyen, a megszervezéshez úgy fogtunk hozzá, hogy minaen e;^yes emberrel megbeszélve úgy osztottuk benőket, ahol okét megfelelően használni tudjuk, tudásúmat gyarápithatják. 1 Szakmai vonalon a művezetői tanfolyamot beindítjuk, ide ősz— szes csoportvezetők, művezetők be lettek osztva. A gazaasagi vezetéstől e kérdésben komoly segítséget naptun... Visszatérnék arra a megállapításra, hogy vannak érveink, igaz, ho/'-'Y az iparban és a mezőgazdaságban csodákat tudunk művelni, de Jaz emberek tudatának kialakitusában még sok tennivalón^ van. r itt van pl. a Lakatos utcai építkezés. Én nem vagyok már éppen fiatal, régi kerületi lakos vagyok de nemregen onem r:-GL>» ilGSy szép lakásban, kényelmes körülmények között lakhatok. Egy vicéit igényesek lettünk, de ez nem baj, mutassuk meg oátran hogy mink van. Ennek a szellemében álljunk !:o.,.zá a dolgokhoz, mindent el kell követnünk, hogy az ifjúságunknál a fellazítás politikája ne érvényesülhessen. En voltam Svájcban, de monuhatom, hogy nagyon elszomorító az ottani magyarok élete, osan nem mernek és szé gyeinek panaszkodni. U.ifalusi elvtárs felvetette, hogy a taggyűlések nem bírálták a kerületi pártbizottság munkáját. 10 éve dolgozom itt a kerületben, annyit tudok mondani, hogy mindég ilyen szinten, ilyen _ őszintén és lelkesedéssel dolgozzon a kerületi PB. továbbra is. Egy kérésem volna az elvtársakhoz, mégpedig az, hogy a politikai oktatási munkát eredményesen végezhessük ahhoz kérjük , hogy gyorsan tájékoztassanak bennünket, mert mi is azonnal tovább tájékoztathatunk. Az írásos.és a szóbeli beszámolót jónak tartom es azt a kerületi pártértekezletnek eofogadásra ajanloqn | _ i L _ _____________________________________________________________________________________________-__________ 1