Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.22.a/4)
1988-03-16
r- *l 'w ' \ I I & - 4 - "#' Most már abba kell hgyni az egyhelyben topogást és teljes teret kell hgyni a kibontakozási programnak, melyet mindenki szükségesnek érez, de a végrehajtással kapcsolatban kételyek vannak. Elsősorban a következetesség fontosságát hangsúlyozták. Döntő kérdésnek tartják a gazdaságtalan egységek, ágazatok felszámolását és a gazdaságosan termelő egységek fejlődésének biztosítását. A bizonytalanságukból adódóan többen gyors és látványos sikereket várnak. Néhányan azonban a válságos gazdasági helyzet megváltozásában nem biznak. Ezt táplálja a felső szintű vezetők sokszor ellentmondásos nyilatkozatai is. Nagyon sokan félnek a további áremelelésektől és kilátástalannak látják megélhetésüket. A többség megítélése szerint az uj adórendszer bevezetése is a becsületesen dolgozó kétgyermekes családokat - tehát a magyar átlagcsaládot - érinti negatívan elsősorban. Ebből kiindulva sorra vetik fel az egyes rétegeket, társadalmi csoportokat érintő, ismert szociális gondokat (fiatalok lakáshelyzete, lakáshoz jutása, pályakezdők meg.éLheié.se, alacsony nyugdijjal rendelkezők létbizonytalansága, stb.). Általános elvárás, hogy a megélhetést a fő munkaidőből származó jövedelemből lehessen biztosítani. A túlmunkák károsan hatnak az emberi kapcsolatokra, az egészségre és akadályozzák a közéleti, társadalmi tevékenységet. Ugyanakkor nagyon sok embert irritál, hogy nő a tényleges munka nélkül magas jövedelemre szert tevő ügyeskedők száma, hogy nem sikerült megakadályozni a tisztességtelen kereskedelmet, hogy a bünözás növekszik, a közbiztonság romlik. Szigorú intézkedéseket várnak a korrupció, a spekuláció, az összefonócá s, a bürokrácia, a protekció és a "kéz kezet mos" kapcsolatok visszaszorítására, megszüntetésére. A kerületi gazdálkodó szervek helyzetét általában derűlátóbban Ítélték meg, mint az ország gazdasági helyzetét. Általános az a szemlélet, hogy jobb munakszervezéssel, valamint a sok helyen tapasztalható túlzott adminisztráció csökkentésével jobb, ésszerűbb, takarékosabb létszángazdálkodással az ereményesség tovább fokozható lenne helyileg is. _____^_______________________________________________- - . .____________________________________. ________.___