Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1988-03-16

r’-í ^ ■■■" ! J I > 1- 2 -désekre közösen választ találni, de nem sok sikerrel. Többen kifogásolták az időpontot és a végrehajtás módját. Úgy Ítélték meg, hogy ez a feladat elvonja a párttagság figyelmét a fő politikai tenni­valókról . A többség véleménye szerint azonban a jelenlegi politikai helyzetben el­engedhetetlen az őszinte beszélgetés és véleménycsere. A véleményalko­tásra több témában is lehetőség volt. A KB júliusi határozata, a kormány stabilizációs és kibontakozási programja, a helyi tennivalók, az ideoló­giai munka és politikai intézményrendszer, a párt vezető szerepének to­vábbfejlesztésével foglalkozótt vita. A beszélgetésekre általában munkaidő után került sor. A pártbizottság tagjai, külön terv szerint vettek részt az alapszervezetek titkáraival, a pártbizottság tagjaival, a káderhatáskörbe tartozó gazdasági és tömeg­szervezeti vezetőkkel, valamint az alapszervezetek vezetőségi tagjaival folytatott egyéni beszélgetéseken. A pártszervezetek többségében a beszélgetések decemberben befejeződtek. A nagyobb létszám és a decentralizált pártszervezetek a beszámoló tag- i gyűléseken február-március hónapban összegezték a tapasztalatokat. A Hungarocamion, Budapesti Tejipari Vállalat, Egyesült Vegyiművek párt­szervei testületi ülésén értékelték a tagkönyvcsere előkészítésének ta­pasztalatait . A taggyűléseket felelős gondolkodás, kritikus és önkritikus hangvétel jel­lemezte. A viták gerincét a helyi feladatok képezték, többen szóltak azon­ban a gazdasági-társadalmi reform következetes végrehajtásának fontosságá­ról, az ideológiai munka és a párt egész tevékenysége megújításának szük­ségességéről . A felfokozott társadalmi, gazdasági feszültségek ellenére a párttagok véleménynyilvánítását általában megfontolt kritikusság, az őszinte ten­­niakarási szándéka jellemezte. A megfontolt vélemények és hasznos észre­vételek mögött bizonytalanság, várakozás is meghúzódott. Aggodalom és j cselekvés, birálat és kiútkeresés, gondolkodó és aktív vita keveréke jellemezte a többségében hosszabb lélegzetű beszélgetéseket. í ^ t __ i I________________________________________________________-_____________________z____________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents