Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.22.a/4)
1985-06-19
I ' • -12 - ! i 1 lt '* <J* JJ^XV-Szerűen építsük be a pártoktotás tónfolyamainak anyagaiba a üudapeotre, c kerületre vonatkozó információkat, a főváros társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális fejlődésének, mai helyzetének és jövőjóhez kapcsolódó feladatainak ismertetését, elemzését - támaszkodva a budapesti illetve a kerületi pártértekezlet dokumentumaira is. III. A feldolgozás során alapirodalomként mindenütt a kongresszus röviditett jegyzőkönyvét és az egyes témakörök főbb kérdéseivel foglalkozó brossurákat használják. Az időszerű kerületi, illetve üzemi, intézményi, hivatali, lakóterületi témák feldolgozását a kerületi pártértekezlot illetve a pártszervek, -szervezetek állásfoglalására kell építeni, A párta la psze rvezeteic gondoskodjanak orról, hogy az l‘-35/8ü-oo pártoktatási évben minden párttag, oki nem jár a knclerképzés valamelyik formájára, az résztvegyen a tömegpktatás tanfolyamán, pnrtonkivüli hallgatókat a helyi politikai szükségleteknek megfelelően kell bevonni a tömegoktatásba. Tömegpropagandánk hatékonyságának javidtáoa érdekében - a pártoktatásban résztvevők számúnak, illetve a párttagok arányának jelentős növekedése mellett - javítani szükséges a tömegoktatás fegyelmét, és növelni kell a résztvevők aktivitását. A kerület:i pártbizottság- biztosítsa a kongresszus röviditett jegyzőkönyvének, illetve a kongresszus anyagát kiegészítő valamint egyéb aktuálison jelentkező kérdéseket feklolgézá brossá rák, vázlatok stb. özükséges példányszámban történő megrendelését, év eleji 3 fél napos felkészítőn és év közben folyamatoson készítse fel a propagandistákat az oktatási óv tartalmi és szervezeti feladataim- a propogondsito klubot továbbra is működtess©- ,- a -pártoktatási munkacsoport segítségével a tömegoktatást folyamatosan segíti.a , c tapasztalatokat tárja fel, olom.;Zfe0 és hasznosítsa . Ak L j;------ - -- - - - - -- - - — — ---- - — - s — - - - - - — ____