Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.22.a/4)
1984-03-07
4 ' r " ’ i ! • ! # '*- 3-A bejelentésük száma - kiogészitvo azzal a mintegy 4C-5C ásottal, amikor olyan kérdéssel, kéréssel fordultak hozzánk, amelyot rövid utón, a kellő informáoió megadásával oldottunk raog - azt mutatja, hogy a kerület lakosai, párttagok és pártonkivüiiek egyaránt bizalommal fordulnak hozzánk gondjaikkal. Itt koll ü T*t a kedvező tapasztalatot mogomlitoni, hogy rz elmúlt évben nem fordult elő, hogy kényelmességből más szervektől hozzánk küldtek volna embereket. Felsőbb pártsservoinkhoz /KB, BPB/ három esetben fordultak panasszal kerületi lakosok, és özeket az ügyeket illetékességből megkaptuk, közülük egy jogos, egy jogtalan, egy pedig csak információkérés volt. Az összes bejelentés közül 18 esetben fordultak úgy hozzánk, hogy az olőször intézkedő szervtől kapott válasszal nem voltak elégedettek, vagy azt nem fogadták el, A 18 esetből nyolc,jogos, hót jogtalan, három pedig értékelhetetlen volt, at ot A panaszok, kérések 27 esetben saját hatáskörben, illetve az érintett szervtől kórt információ alapján mi válaszoltuk meg, hét esetben pedig az illotékos szervtől kapott válasszal zárult le az ügy, A be jelentések,panaszok kis része volt a párt belső iigyo, ezért indokolatlanul magas a közvetlenül m o gv ála s s o1á s aránya, Az intézési határidőt két alkalommal - indokolhatóan - léptük túl, A bejelentések nyilvántartása, az elintézésükkel kapcsolatos adminisztrációs munka rendben történt. Ezt a BPB gazdasági és ügykezelési osztályának olionőrzóso is megerősítette. •* . _ ^