Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.22.a/4)
1983-11-30
I ! ü i » >- 3 -A KI3Z~alapszervezetek párttaggá nevelő munkájában az 1980-as -o 1981-es jelentős fellendülés után 1982-83-ban visszaesés következett be. Ennek következtében csökkent a felvett fiatalok cs KIbZ-tagok száma. A tendencia az üzemi KISZ-szervezetökben főként a munkásfiatalok körében volt tapasztalható. Ez a kedvezőtlen folyamat a KISZ nevelő munkájának, a fiatalokra kifejtett vonzásának hiányosságai mellett rámutat pártáin pszervezeteink felelősségére is. A KISZ ajánlással felvettek aránya elvárásainkkal összhangban tartósan 90 % felett van. Az elmúlt három és fél év tagfelvételi eredményeit vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a fiatalok kivételével minden más mutatót tekintve megfeleltünk a politikai követelményeknek. A munkások aránya a felvettek között rendszeresen meghaladta kerületi arányukat. Ezen belül megfelelő számban kerültek a partba a közvetlen termelésirányítók, s a felvett munkások nagy többsége szakmunkás volt. A szellemi foglalkozásúak között kismértékben nőtt az alkalmazottak aránya. Az értelmiségiek közül a legtöbben pedagógusok voltak, mintegy 45-50 %-ban. A felvételi aránya mindvégig kedvező volt. A tagfelvételek ütemessége az elmúlt években nem volt megfelelő. A főbb összetételi arányok alapvetően megfelelő alakulását elősegítette, hogy a kerületi PVB 1980 novemberi határozata alapján az átlagnál nagyobb lehetőséget kaptak az alacsony szervezetto°gü területek /BT/, szövetkezetek, kisüzemek stb./, melyek döntően élni is tudtak ezzel. A párttaggá nevelő és felvételi munka tartalmi jellemzőit vizsgálva megállapíthatjuk, hogy pártszeivezeteink összességében megfeleltek a követelményeknek. A ^tagfelvételi nevelési tervek biztosították a munka tervszerül seget, folyamatosságát. Növekvő gondot jelent azonban, hogy a tervekben szereplők kiesésének pótlása több esetben csak nehézségek aran volt biztosítható, mivel nem állt megfelelő utánpótlási kör rendelkezésre. t__ -----------~ j 'W.Mi ^ i