Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1983-11-30

f I ! s st i 3 J» - 4 - ' Tapasz tnlataink szerint ezt az előírást a szervet: betartották, hiszen a beérkezett, névjegyzékek alapján a fizikai, illetve a termelést közvetlenül irányit-5 dolgozók 61,3 '1-ben, mig a fia­tal házaspárok 67_1öjj2z.ban részesedtek. A jelentés során szeretnénk arra is utalni, hogy kezdetben a Lakásügyi Főosztály rendelkezésére álló lakások kerületek ré­szére történő kiutalásánál nem volt minden rendben. Egyes ke­rületek a megkapott lakásokat csak több próbálkozás után tud­ták kiutalni, elsősorban azért, mert kerületünk távol esik a belső kerületektől. Jelzésünk alapján a Lakásügyi Főosztály intézkedett és néhány kerülettől lakésel vonást is eszközölt., melyet n kerületek közötti újraelosztásba vont be. Ennek az intézkedésnek nyomán a társkerületek tevékenysége is javulást műt at ot t . Szeretnénk arra is utalni, hogy a Fővárosi Tanács VB Lakásügyi Főosztálya a Kaszálóréti lakótelepen több lakást vett. igénybe, mint. a címjegyzékben meghatározott mennyiség. Ezt jelzésünk alapján a Lakásügyi rőoszt ály elismerte és ury döntött, hogy a Kaszálóréten többletként igénybevett 41 db lakást a kerület részére a III. ütemben épülő célcsoportos lakásokból elégíti ki. Ennek realizálása megvalósult és tekintettel az előállott helyzetre, az a véleményünk alakult ki, hogy a III. ütemben biztosított, lakásokból elsősorban kerületen kívüli vállalatok kapjanak. Tettük ezt annál is inkább, mivel ezen lakások ára és minősége eltért a Kaszálóréti lakásokhoz képest. : A lakások minőségével összefüggően szükséges arról is szólni, hogy a DELEP dolgozóinak tevékenysége során a műszaki átadá­soknál más lakásokhoz képest kevesebb műszaki hiba és hiányos­ság fordult elő. Arra is utalni szeretnénk, hogy a DÉLÉP Vál­lalat. az építési rendet megfelelően megtartotta és zavaró ha­tást. a kerület, központra vonatkozóan minimális mértékben fej­tett. ki. i ^ __________________________________ g ------—7*:.—-­­«• J- - - -- - - - --- - - - - - — -- - —-- - S -- - - - .....­­___

Next

/
Thumbnails
Contents