Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.22.a/4)
1982-10-20
í 1 * *- lo -Tény, hogy bizonyos fajta kerét-tervezés folyt, melyet sikerült megtölteni tartalommal. A körülményekhez mindig alkalmazkodni kell és n lehetőségeket ki kell használni. Ahol télbe1- iesités mutatkozik, ott a lehetőségeket megragadva tudták azt biztosi tani. líhhez a Fővárosi Tanács is sokat segített. Imondja, hogy néhány dolognak nemosok anyagi, hanem elvi, 1«1- kilómé re ti háttere is van. fi. KUfB hid. énnek elmaradása szavahihetőségét, hitelét rontja a kerületi vezetésnek ő® a társadalmi szerveknek. a Pesti át tehermentesítésére, a közlekedésbiztonságára vonatkozó elképzeléseket konkrétabban kell rögzíteni. Nagyon sokon szóvétsszlk a postaépület kérdését. * busz végállomás kialakításának nagyon minimális a lehetősége o VX/3 éves tervben, még a szanálásokra sincs elegendő pénz, a jelentősebb fejlesztésekre vonatkozó tervekről, a Megvalósítás lehetőségéről körültekintőbb módon kell a lakosságot tájékoztatni, a régi épületeket és objektumokat is kellően fel keli újítani, mert ellenkező esetben óriási ellentétek jelentkeznek./Vili. u-i, Hősök terei, Göcsej u-i iskola./ Véleménye szerint a VX/Ö éves tervi célkitűzések kellő odafigyeléssel - még a nehéz gazdasági helyzet ellenére is - megvalósíthatók. Megemlíti, hogy feladatként jelentkezik raég a Vigyázó kostoly helyreállitáso is, melyre a közművelődési igények kielégítése szempontjából nagy szükség lenn©. közművelődés óo a sport vonatkozásában vannak eredmények is, épültök tornatermek é© ©port-udvarok, , kerületközpont építés© jó ütemben, időarányosan folyik, a kapcsolódó létesítmények is időben elkészülnek. A 32 tantermes iskola belépésével az iskolai gondok is megszűnnek, Imoradé» a parkosítás területén van, ez azonban o lakossági közhangulatot jelentősen befolyásolja. Megállapítható, hogy e jelentés reális, optimizmusnak var ölapja még a nehéz gazdasági helyzet ellenére is, de további következetes, szívód munkára van szükség, UMMLMhMxi küüccötagi minőségben veti fel e kérdéseket, a hozzászólók elmondták Mennyit"léptünk ©lőre és mennyi von még hátra, t'ónzos elvtár© is kifejtette a nehéz gazdasági helyzetet, de őzt is tudni kell, hogy a lakosság többet lát, azt is iáija, bt rossz helyre teszik a pénzt, Pl. a hatvani vesét vonal 4 sorompót, jeleni a kerületben, éppen ezért a RÚD hid megépítése fontosabb lett volna mint pl. a Gyemről úti felüljáró megépítés©, véleménye szerint a belvárosi tanácstagok Helyzete sokkal könynysbb. /I *■ J !__________________________________________________z______________________