Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.22.a/4)
1978-10-19
f A' 'w Jí-fc '■* t I 1 » 5 » 5 í- 3 -mozgásképes közöttük, és sokan nem nagyon látnak már este. klubot mi sem vesszük igénybe, mert nagyon kiesik. Klubéletet i. lyon idős emberekkel nem lehet kialakítani. Amig a Aajermann ott volt, nem volt gond, ő hozta mozgásba a területet. Körzetmódositást kellene eszközölni, fiatalabb párttagokat átcsoportosítani oda. Vészeli Sándorné s Az anyagban leírtakkal egyetértek. Az a véleményem, hogy az öregekkel lehet szót érteni. Meg kell érteni a problémáikat, szívvel kell feléjük közeledni, és akkor hálásak. Az üzemekből a körzetekbe olyan párttagokat kell irányítani, akik 3-á év múlva nyugdíjba mennek. Erről volt már szó többször, de ez még nem nagyon megy, pedig ilyen módon lehetne segíteni. Bozóky János: Ismeretes a lakóterületi ifjúsági munka, itt is többször fog—v lalkoztunk vele. Az néni tragédia, hogy a fiatalok szeretik a zenét. Az idősebbek sem vetik meg, ha nekik megfelelő zene szól. Pl. a Dózsában a Magányosok Klubjában idősebbek és fiatalabbak is vannak, együtt szórakoznak. Ami a KISZ-t illeti ezzel a munkával kapcsolatban, az elsődleges megoldást abban látjuk, hogy a tömegszervezetekkel kötött szerződések a lakóterület felé orientálódjanak. A rendezvényeinket kivisszük a területre. *+ fiatalt beiskoláztunk klub-vezetői tanfolyamra, ők tartalmat is visznek majd a klub-életbe. Tömegrendezvényeket kívánunk csinálni, melyeket elsősorban a lakóterületre koncentrálunk. Pl.: kismotoros verseny. Erre mozgósítunk is. Vagy tavasszal a Rákosmenti Ifjúsági Napokat tervezzük megszervezni, ami lakóterületi rendezvénysorozatot fog ■ jelenteni. Erdei Zoltán: A lakóterületi politikai munkával a PVB jelentőségének megfelelően elég gyakran foglalkozik. Ez az anyag egy más aspektusból vizsgálja ezt. Fontosnak tartom a mai napirendet. A körzeti pártszervezetek csak úgy tudják a munkájukat megfelelően végezni, ha a tömegszervezeteket jól irányítják. A gond mellett is igen jelentős feladatot látnak el. Hatékonyságot, tömegbázist tekintve a HNF Bizottság az, ami első helyen áll. Ezért erre fokozott figyelmet kell fordítani a körzeteknek. Az MHSZ klubokban aránylag szükebb köröket foglalkoztatnak, A témája is eltérőbb a mindennapi lakossági problémáktól, A IINF olyan tevékenységgel van megbízva, amely az egész lakosság érdekeit szolgálja. Van mit tenni a lakóterületen a lakosság ösztönzése, a felelősség felébresztése, az ellátásban jelentkező gondok megoldása, a szabadidő kulturált eltöltése, a szocialista együttélés kialakítása terén. Ezek irányitója a körzeti pártszervezet legyen. Itt még van mit tenni. Ezért ón nagyon fontosnak tartom, hogy az ott működők ismerjék a körzetre legjellemzőbb hangulati tényezőket. Ez az egységes tájékoztatás még nincs biztosítva. Az egységes cselekvéshez ez is kell. Nagy elvtárs felvetette, hogy hívjuk össze a lakóbizottságokat. Itt is szó esett már erről. Ez nem megy elvtársak. Egyrészt kiörekedtek, hiányosak, másrészt kettős irányítás alatt állnak.-A : A t J ______________________________________________________________c____________________________