Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1977-03-10

c a*** í - a - I Jávor János; A beszámolók - a korábbiakhoz viszonyítva - sokrétűbbek voltak. Szó esett az MSZBT-ről, a lakóterületről, stb. A körzetek a la­kóterületi politikai munkát értékelték. Konkrétabban voltak a felvetések is, a személyes észrevételek helyesek, helytállóak A kerületi szinten dolgozó elvtarsakrol is véleményt mondtak. Ezt mi külön is kértük a titkároktól. Tehát nemcsak azoknak a munkáját értékelték, akik az alapszervezetben dolgoznak. „ Valamelyest több PB tag vett részt a taggyűléseken, mint elozo­­]eF Lényegeseti konkrétabban tudtak hozzászólni is, mivel a pa - rónálás keretében többször vettek részt évközben az alapszerve­zetek rendezvényein. \ továbbiakban arra kell törekedni, hogy folyamatos legyen a_ végzett munka értékelése. A kollektív munka ertekelesebe vonja­nak be olyanokat is, akik az ideológiai oldalról tudnak hozza-Egy-egy határozat végrehajtásában hol állunk? - ezt is vizsgál­ják meg. A pártcsoportok munkájának szinvonal-emelése továbbra /~v is feladat kell, hogy legyen. Tovább kell erősíteni az egységes együttműködést. Meg kell találni a módját annak, hogy hogyan le­het azt az aktivitást fenntartani, ami az egyéni beszélgetősnél A°taggyűlést megelőzően a pártcsoportokban meg kell vitatni, hogy nekik mi a véleményük az éves munkáról, és azt be kell építeni a beszámolóba.Ez is fokozza az aktivitást. Javasolom, hogy a VB fogadja el a tájékoztatót, és egyben hatal­mazzon fel minket arra, hogy a következő PB ülésre írásban lel­kűid jök tájékoztatóként. Határozat ; A Párt-Végrehajtó Bizottság egyhangúlag elfogadta az évi beszámoló taggyűlések tapasztalatairól^ szóló szóbeli beszámolót, valamint Égető elvtars által javasoltat. 2./ Napirend: Az MSZMP XVII.kerületi Bizottság batágkörébe jar­­tozok. valamint a tartalékként szam11asba vehetők pöTiTika i és állami k^pz^si, továhbkenzesi Jen^. 1977-Pl." évre7 ..... /A 'JpVB~1975. június 5-i határozatának felülvizsgá­lata. / Jelen van még: Gazdag István elvtárs, mint meghívott Szóbeli kiegészítőt mond: Égető Lajos elvtars Kérdés nem hangzott el. Hozzászóltak: Veszeti Sándorné, Erdei Zoltán, Bakos Lajosné es--A—a Égető Lajos elvtársak. •? O

Next

/
Thumbnails
Contents