Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1977-03-10

I ’ >* — 6 — az elmúlt évben nem tudtak kellő hatást gyakorolni a hi­vatal összmunkájára. Emellett egyes pártslapozervezotok még a hivatal politikai életét sem képesek átfogni. Meg erősítésükre, munkájuk helyszíni segítésére nagyobb gondot kell helyezni- az Ynstruktori' munkában. o/ Körzetek: A körzeti pártszervezetekben főként a lakóterületi munká­val összefüggő kérdéseket tárgyalták, SnielYeTt sok szó esett a párttagok egymásiránti megbecsüléséről, az ala­csony ^nyugdíjasok életkörülményeinek romlásáról, az ebből fakadó nehézségekről, gondokról* Foglalkoztak várospoli­tikai kérdésekkel is, de már korántsem olyan központi té­maként amint az régebben jellemző volt a sok-sok probléma felvetéssel. 3*/ A beszámolók egységesen foglalkoztak a kádormunkdva1. A pártalapszervozetek bátrabban élnek véleményezési joguk­­kai. A beszámolók és a hozzászólók hangsúlyozták a vezetők­től /szembeni hármas követelmény egységesebb, következetesebb érvényesítését,az alkalmas fizikai munkások szélosebÉkÜríf kiválasztását, képzésük folyamatos elősegítését. Szóvá tet­ték a kádemevelő munka még meglévő hiányosságait. Több helyen felvetettek, hogy nagyobb segítséget kell adni az uj párttagok beilleszkedéséhez, pártmegbizatásuk teljesítésé-" hez. Néhány helyen bírálták az üzeni demokrácia meglévő fogyatékosságait, a középvezetők nem megfelelő kapcsolatát munkatársaikkal. A beszámolók, hozzászólások alánján egyen­lőtlen az üzemi demokrácia fejlődése. Jelenleg is sok a for­mális vonás. Ügyelni kell, hogy a bíráló észrevételokot to­vábbi munkában figyelembe kell venni, 4 ♦ / ü.Q.v^li és sokoldalúbbá vált a tömegszervez etek pártirán.vi ta A beszámolók átfogó képet adtak a pártszervezetek és a tö­megszervezetek kapcsolatáról. Értékelték az ott dolgozó párt­tagok munkáját* Emellett többen felvetettek, hogy a párt— vezetőségeknek még nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a tö­megszervezetekben dolgozó kommunisták munkájára, menetköz­ben! segítésükre, megbízásuk fokozottabb ellenőrzésére* A pártszervezetek több helyen adósak maradtak annak bemutatá­sával, hogy a tömegszervezetek miként segítették a nárt politikájának helyi megvalósitását. P-g-SéLPFsógében - a beszámoló taggyűlések reális képest adtak pártszervezeteink elmúlt évi munkájáról, s jó alaoot bizto­sítottak az 1977 évi célok megvalósításához* Megítélésünk szerint az éves munkát értékelő taggyűlések a főbb kérdé­sekben elértek^célukat« Átfogó képet adtak a pártszerveze­tek os a vezetőségek éves munkájáról, számot adtak a párt­­megbizatások helyzetéről, erősítették a kerületi párttag­­sag^eszmei, politikai, és cselekvési egységét. A pártvozo­­t ősegek éves inunk áj áról szóló beszámolóit a taggyűlés ok el­fogadták, A pártvezetőségek jelentős része külön határoza­ti javaslatot terjesztett be, amelyet /néhány helyen a hoz­zászólók bírálata alapján konkrétabb megfogalmazás után/ a taggyűlés elfogadott. Pártszervezetek a beszámoló taggyűlé­sekben megjelölt feladatok jelentős részét munka tervükbe h I építették. 1 #/7M -____- - - ■ - — - - - -­­- - -.... - - -sa&stWfc i Ul^

Next

/
Thumbnails
Contents