Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.22.a/4)
1976-01-29
í ^- 2 -.inHja 9 tantestületi légkört Az iskola nevelői között sokáig gmctalanságo t okozott a sorrakerülő iskolaösszevonás Szükségess é é t megértették, a leendő iskolavezetést illetően határozottan véleményt nyilvánítottak A párttagság ős a nevelötéptűiét egybehangzó véleményének meghallgatása, figyelő: - bevételó nemcsak a hangulatot állította helyre, hanem megóvó:vrette az iskolai pártalapszervezet tekintélyét is- Leszámoló taggyűlés után februárban - sor kerül a kot iskola /Köp u 4 és 14v/ pártalapszérvezeténék összevonására A két intézmény kommunista nevelőinek egysége fontos politikai bázisa lesz az iskolaösszevonás előkészítésének és az üj iskolává e z e t o s mun k á ,i án a k ■ Az iskola úttörőcsapata változatlanul jé munkát végez. A párttagok közvetlen és aktiv uttörőcsapatvezetőségi munkájukkal vesznek részt Rendszeresen élnek a hatáskörben levő csapatvezető beszámoltatásával, feladatokban állástfoglalnak /'tábor, évi úttörő program, ünnepélyek/ Jól koordinálják föladataikat. a szakszervezeti mozgalommal is, amely fellendült 3 / A., n ár tv e z etőségi tagok munkájáról G yá r f á o Istvánnó /titkár/ Egyenletes szorgalmú, megbízható pártmunkás Szerény de határozott az irányitó tevékenysége. A feladatok végrehajtásában példamutató Őszinte,nyílt ember, mások gondját - baját is szivén viseli A pedagógus párttitkárok között is kiemelkedően jó munkája alapján nagyobb önbizalmat várunk tőle. B n k o a Lnjosné /titkárhelyettes/ Lelkes, szakmáját szerető és színvonalasan végző pedagógus Pártmunkája sokoldalú, minden tekintetben a megbízhatóság és & lelkiismeretesség jellemzi ‘•Tagja a Párt-Végrehajtó-bizottságunknak Az 1973 évi szakszervezeti választások óta a kerületi Pedagógus Szakszervezeti /'~N Bizottság titkára lett. Ezt a komoly és fárasztó munkát példás aktivitással és szorgalommal látja el. Javasoljuk, hogy az összevonás után mentesüljön az alapszervezetben /végzett állandó megbízatása és a titkáruelyottosi munka alól Látta •; Simon Perencnó sic .....■ p0l munkatárs Jávor János titkár /ír 1 ' ___________________________________________________________________________— ______________________________________