Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.22.a/4)
1975-10-09
Nagyon helyes, amit Nagy elvtárs mondott, hogy a pártvezetőségnek határözottabbnak kell lennie a iláfésznél. .gyet lehet azzal is érteni, hogy a pártszervezetek arra törekedjenek, hogy a 30 év alatti párttagok a KISZ-ben tevékenykedjenek. Többször volt már erről szó, de most megint szeretném tisztázni, hogy ezeket az értékeléseket az alapszervezetek taggyűlésein bein olvassuk fel, hanem az illetékes munkatárs ennek az anyagnak az alapján mondja szóban el, hogy mi a véleményünk az alaps zervezot tévék0ny s é gór ő1, Kislakás. Katira elvtárs, mondjuk meg, hogy amíg ilyen vezetés lesz itt, addig csodákat nem tudunk művelni. Elnöktől kezdve, gyengén van eleresztve a Kislakás. Felsőbb helyen foglalkoznak az esetleges összevonással. Itt is érvényes az, amit a Ráfész esetében elmondtunk, hogy a pártvezetőség igenis legyen operatívabb, határozottabb. Egyenlőre más lehetőség nincs, ez van. Személyek vonatkozásában is legyenek kezdeményezőbbek. Politi^ kailag rendkívül fontos az, hogy ne hagyjunk dolgokat elaludni. Rendőrség, Ezekben a nyári időszakokban sok gond volt. Pl.: Bűnügyi Alosztály vezető évek óta nem volt. Árki elvtársat nevezték ki, és ő az alapszervezet titkára is. Egyenlőre ő is lesz, nincs jobb. Toldi elvtárs kapott egy hosszú szabadságot, vidékre ment. Árki elvtárs volt egyszemélyben a vezető, alosztályvezető és párttitkár is. A belső ügyeket még nem tudták teljesen lerendezni. Nagyon nehéz a taggyűlés időpontját kitűzni. A különböző osztályvezetőkkel kell ezt egyeztetni. Ilyen objektív helyzet, meg a mi általunk ösztönzött dolgok - Ráfész-ügy, hatékonyság - az okai ennek. Az előterjesztések reálisak, kitűnik, hogy az alapszervezetek többsége - igaz nem ugyanazon a területen -, haladt előre. A jobb alapszervezetekben is vannak problémák. Tudatosan tevékenykedjünk tovább a problémák megoldása érdekében. Minden alapszervezet titkárával megbeszéltük ezeket az értékeléseket, mielőtt VB ülés elé hoztuk. Megbeszéltük azt is, hogy november végén, december elején tartsák az évi beszámoló taggyűléseket, és csak ezután lehet ezt taggyűlés elé vinni, őz öntisztulási folyamat tovább megy, Rendkívül fontos ez, A KB most fog összeülni, a napirend a taglcönyvcsere lesz, de az eredeti. koncepciót, ami felvetődött a XI. kongresszus előtt, nem lehet megcsinálni. Jövőre, ismerve népgazdaságunk helyzetét és a különböző határozatokat, fizetésemelés nem igen lesz, prémium sem. Plusz január 1—tői fogyasztói áremelésre kerül sor. Ez azt jelenti, hogy a politikai munkában olyan súllyal fog szerepelni, hogy valószinülog nem tudunk úgy foglalkozni az öntisztulással, mint ahogy kellene, vagy ahogyan azt elképzeltük. Eléggé kifelé kell fordulnunk jövőre, és addig belsőleg kell megerősödnünk. H_a t á r o z a_t_ A Pá r t - Vó gr oh a j t ó B i z o 11 s á g e gy ha n gúla g e lf o gad t a a szövetkezeti és üzemi ^pái’talapszervezetek munká— j áró1 szó1ó é vfcók e1é st Égo tő eIvtárs ö ss z ofog1alójával együtt. AO ■i’m- - - . - . — - ■ - - -.- -- ^ - - - .....................- . 1 1- 9 _