Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1974-03-01

í r'~ - ■** '*■ * 3 1 i i * , I- 9 -y bírálatok nyilt elfojtásával nem találkoztunk, mégis tapasztaljuk* négy átfogó általánosabb politikai kérdésekben jobban mernek véle­ményt nyilvánítani, mint.a vállalati, szövetkezeti, intézményi ve­zetés hibáit szóvá tenni. E jelenséget egyes vezetők önkritikát1zn­­sága, anlidem^ktatikus magatartásé okozza. Párttagjaink döntő több­sége tudja, hogy mely párt fórumok előtt, milyen módon gyakorolhat­nak bírálatot, azonban egyrésziik tájékozatlanságból, kényelmesség­ből, megalkuvásból, egzisztenciális függésből adódóan nem ól jogai­val, sőt többen közülük velük, vagy másokkal történt esetekre hivat­kozva burkolt megtorlásról, retorziókról.beszélnek. A kritikai légkor fejlődését is mutatja, hogy az EVTí-ben a legu­tóbbi évi összevont beszámoló taggyűlésen a hozzászólásokban névre­­szólóan bíráltak egyes gazdasági vezetőket a kritika elfojtásáért. A csucsvezetőség a pártvizsgálatot rövidesen be fejezi ezzel kapcso­latban. Találkozunk a párt szerűséget nélkülöző hivatalos és ettől különb ’.z" magánvéleménnyel is. A hivatalosat többnyire pártfórumokon kifejtik, magánvéleményüket négyszemközt, va gy szűkebb körben, kötelezett:; — gek vállalása nélkül hangoztatják. Hangzanak el megslapfzatlrn kri­tikai észrevételek is, ezek egyes esetekben már a rágalmazás hatá­rát súroljáko Más vonatkozásban a közérdekűség látszatát keltve vetik fel észre­vételeiket, Pl. egyik, vagy másik termék árának emelését szorgalmaz­zák, ugyanakkor nem tesznek meg mindent a hatékonyság növelésér g az önköltség csökkentésére. Eszel nyilvánvalóan a népgazdasági ér­dek elé kívánják helyezni a csoportérdeket. A körzeti párt alap szer­vezeti taggyűléseken is sok az olyan bírálat, amely csak a saját, szűkebb környezetük részére akar előnyöket elérti mások rovására. A bírálat elfojtása, valamint ez előbbiekben - a teljesség i lénye nélkül - említett téves.szemléletek ellen a tagság és a pártvezető­ségek harcot folytatnak, az e őseimé nyék jelentősek, azonban a közélet tisztaságának megőrzése és további javitása érdekében a nyilt, párt­­szerű légkor fejlesztésében még nagyobb ütemű előrelépésre van szük­ség, / v •/ *---------------------------------------------------------.--------------- - ^__________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents