Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1974-03-01

Kerületűn]:: párttagságának döntő többsége tudatosan is magáénak vallja a Marxizmus- Leninizraus eszméit, pártunk politikai irány­vonalát. A X. kongresszus óta erősödött eszmei - politikai szilárd­ságuk, a pápt politikája melletti kiállásuk, fejlődött marxiste műveltségük. Többségük helyesen Ítéli meg a szociálist: társada­lom építésének célkitűzéseit, építő munkánk eredményeit 6s fela­datait, .n munkásait ály és pártjának vezetőszerepét; legfőbb tár­sadalmi, gazdasági problémáinkat, átmeneti társadalmunk ellent­mondásait, a nemzetközi osztályharc időszerű kérdéseit. Az eszmei, politikai szilárdság erősödése azonban nem jelent prob­léma mentességeb* Jelenleg is, számos tényező akadályozza a párté*;: - ség teljesebb kibontakozásét.- Nem kevés azoknak a száma akiknél elvi, politikai bizonytalan­ságot tapasztalunk még lényeges kérdésekben is. Ennek oka töb­bek között az is, hogy elhanyagolták marxista ismereteid gyara­pítását. Az utóbbi esztendőkben,a pártoktatásban résztvevők szá­ma állandóan 5o % körül alakult. Ezt a pártmunka végzése alól felmentett idős, beteg párttagok magas száma sem indokolja.- Sokan,nem látják helyesen a munkásosztály és a párt vezető sze­repét. A pártirányitás elvi- politikai tartalmát nem értik, s főleg alapszervezeti szinten csak az operativitást hangsúlyoz­zák. Vannak a párt munkás jellegét vitató nezetek is. Egyesek nem tartják eléggé osztályalapon állónak a part politi­káját, máshol nem tartják fontosnak a párton belül a munkás-k számának és arányának növelését, mivel nézetük szerint e tudo­mányos technikai forradalom következtében csökken a fizik <i mun­kások száma és társadalmi súlya. Többen a párt összetételét ®ö - szerű statisztikai kérdésként fogják fel, A munkásosztály veze­tő szerepét leszűkítik a különböző vezető testületekben képvi­selt létszámukra.- Egyeseknél -főleg vezetők körében - az elmúlt években -:.-r - sód ott a hibákkal szembeni megalkuvás, politikai érzéketlennel;, a problémák liberális megítélése. Ez megnyilvánult többek között a pártfegyelem megsértésében, a hibák takargat ásóban, a szükséges inté zkedések elmulaszt ásóban. i / L_________________________________________________-_________________z________________________________ i- 2 -

Next

/
Thumbnails
Contents