Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1973-04-26

I' k 1 . ! : - s - \ Megítélésünk szerint az előadók, elnökök kiválasztásában a kerületi HNF. Elnökségi aktivistái jelentő© munkát végeztek. A kerületi KISZ. Bizottságnak a KISZ. szervezetek utján si­került a fiatalokat kedvezőbben aktivizálni, mind a jelölő­­gyűlésen való részvételre, mind a jelölés válalására. A jelölőgyüléaek technikai előkészítését a Tanács apparátusa végezte. A lehetőségekhez képest, melyek ©©etenként nagyon rosszak voltak, a legtöbb helyen sikerült kellemes,^ megfe­lelő környezetet biztosítani a jelölőgyülések részére. Rossz körülmények között lehetett csak megtartani a jelölőgyülést a 64-es körzetben, egy volt zöldségbolt épület eben, ee az 53- - es körzetben, a Rákosvölgye TSZ. malmában, melyet minden e­rőfeszitás ellenére sem lehetett megfelelően befűteni. Szép és kellemes környezet várta a jelölőgyülés résztvevőit pl: a 20-as, 21-es körzetekben, az Öregek Napköziotthonában, a 8-as politikai körzetben a Mi­csurin úti iskolában. II. A választások fontos politikai célkitűzése volt a nepfront jelleg erősítése. E célkitűzés megvalósult elsősorban azzal, hogy a HNF. programját képviselő, a HNF. által javasolt je­lölteket elfogadta, és megválasztotta a lakosság. Választóink 81 tanácstagi körzetben, 83 főt jelöltek. Elve a választójogi törvényben biztosított lehetőséggel, a 34-e.s sz. választókerületben, a HNF. által javasolt két jelölt mellé a jelölőgyülés egy harmadikat is választott. Bár csak egy körzetben volt többes jelölés, néhány körzetben pl: 13., 30., 61. a választási törvény adta lehetőség alap­ját, a jelölőgyülésen megjelent választópolgárok a HNF. je­löltje mellett más személyt is javaslatba hoztak, de a ja­vaslatba hozott személy nem kapta meg a szükséges számú sza­vazatot . ________________00--------------------------------------------------.--------------___________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents