Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.22.a/4)
1973-04-26
, _ «Pí» í «wJKi '/••CJl | fürst Sándor Gimnázium pártalapszervezete : Létszám: 9 fő A taggyűléseket havonta rendszeresen megtartják. A munkaterében meghatározott taggyűlési napirendek tartalmasak, tükrözik a felettes 7 pártszervek határozatainak megvalósitását célzó helyi tennivalókat. A KB. június 14-15-i határozata alapján elkészítették saját feladattervüket, mely a féléves munkatervben is megfelelő hangsúlyt körött. A pártszervezet egész éves munkája jól koordinált az iskolai műnk,-tervvel. A helyi határozatok hozatalában a taggyűlés mértéktartó, - a-hatóé z thozatal előkészítése széleskörűen és demokratikusan történik. Az iskolai KISZ szervezet választott'vezetőivel minden ifjus -got érintő kérdést rendszeresen megbeszélnek. _Az állami és pártvezetés kapcsolatát javitani kell. Az igazgató egyszemélyi felelőssége nem minden esetben jut kellően érvénvre* véíemenyezésl jogával úgy éljen a pártszervezet, hogy az iskolavezetés yydöntésében az igazgató személyes felelőssége ne csökkenjen. Minden párttagnak van konkrét pártmegbizatása. Az alapszervezet rendszeresen él beszámoltatási jogával. Hatékonyan ellenőrzik a pártmegbízatások teljesítését. - a végzett munkát alkotó módon ért'keli ós velemenyezi a taggyűlés Nem megfelelő azonban az iskolai Kossuth könyvterjesztő munkája..'ízzel kapcsolatos többszöri kérésünket a pártszervezet figyelmen lcivül ' hagyta. Javasoljuk, hogy más pedagógust bizzanak meg ezzel a munkával. A párttagság eszmei-politikai csábkvési egysége jónak Ítélhető. Tovább kell javitani a párttagság és a párton kivüli nevelők birálethoz való viszonyát,. A segitőszándéku észrevételeket a munka megtitetasa erdekeben fel kell használni, s a hibák magyarázata helyett azok kikűszobolesere kell a figyelmet fordítani. A pártszervezet öntevékenyen biztosította a pedagógusok rendszeres,-helyi, politikai továbbképzését. Hiányosságnak tartjuk azonban a tcmegpropaganda tanfolyamnál magasabb szintű politikai oktatásban v-:ló részvétéi iránti érdektelenséget. Kívánatos lenne e téren is e párttagság személyes példamutatása, mely ösztönzőleg hatna a többi pedagógusra. -Céltudatosabban kell foglalkoznia a jövőben a pártszervezetnek a káderutánpótlás nevelésével. A pártvezetőségi tagok munkájáról: Burda Pálné párttitkár: Határozott., - vezetésre alkalmas egyéniség. Mnyitó munkájára a t ésszerűség oellemzo. Kapcsolata a párttagsággal elvtársira. Javítanikell emberi kapcsolatét az iskola igazgatójával. Kérjük, hogy a titkári értekezleteken való részvételt feltétlenül biztositsa.'^ A titkai megjelenesenek akadalya eseten a titkár—helyet essel képviseltesse magát a pártszervezet. juraközi Emi Iné titkárhelyettes: Aktív, jó szervezőkészségű egv.'nisé % Észrevételei, hozzászólásai agitativ hatásúak. Bátorán nyilvánítja vé V lemenyet.A konkrét pártmegbizotások teljesítésében azonban esetenként pontatlan, a személyes felelősséget mulasztásáért nem vállalja.