Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.22.a/4)
1972-02-17
j III. 1972.óvi lakásépítkezések helyzoto, _ Célcsoportos lakásépítés: A városközpontban tervezett 57o Tálcás" epíTes'e 'i-iint ahogy 'ezt korábban jeleztük 11 lakoepületben fog megvalósulni* Ezek közül az első kot opület^az Sp és Sr jelű épületek indításával realizálódik, a kiviteli tervek elkészültek, az építési engedélyek kiadásra kerültek, a BVTV és a kér.Tanács részéről. A két lakóépület helye a^ Földműves utca, Akácvirág utca találkozásánál lesz. A terület kisajátításhoz szükséges terv elkészült, aiyiely hatarozatliozatal szempontjából az V.Icer,Tanácshoz beterjesztésre került. ^ Határozat előreláthatóan a tulajdonosoknak február vegen^, március elején kerül kezükhöz, igya szanálás tényleges indításával ez év. április, májusában számolhatunk. A szanalando lakások tulajdonosaival az egyeztető tárgyalást, a Népfront _ és a Tanácstagok bevonásával megtartottuk, A városközpont magasépítési kapacitása a mii.kor.Kislakás KTSZ-el lekötött, azonban a KTSZ. a Fővárosi Tanács Terv Főosztályával, ill. a BVTV. lebonyolító osztályával közölte, hogy a megkötött kapacitás szerződéstől eltérően a IV.5 éves tervben csupán 2oo lakás megépítését tudja .vállalni, amely négy.db, S-jelÜ^opület építését jelentheti, A Fővárosi Tanács é bejelentést előzetesen tudomásul-vevő úgy fpglalt állást, hogy a. további 37o lakas megépítésére más kivitelezőt von bo a .feladat realizalasa erdőkében, A"városközpont mélyépítési munkáinak előkészítésé érdekében^ személyes tárgyalásokat folytattunk a Közép Magyarországi Mélyépítő Vállalat vezetőjével, amely vállalat a kerületbe; lo-15 éves távlatra kiván le telepedni,'létrehozva1 egy mélyépítési_es közmű építési kirendeltséget, E Vállalat már is bekapcsolódik a pica-vásárcsarnok közmű építési feladataiba /felszíni vízelvezető csatorna/. m Illetékesekkel tárgyalva felmerült annak gondolata^is,#hogy a városközponthoz’kapcsolódó- óvoda és bölcsőde.,bővítését a tervezett időtől hozzuk élőbbre,.melyhez a kerület^részéről kapacitást fogunk biztosítani. Kértük a BVTV vezetőjét, hogy; a létesítmény terveit ez évben tervezésre indítsak,amelynek birtokában a feladat elindítása biztosítható lenne. így a lakosok átadásával egyidejűleg, vagy előtte a jarulé'kos beruházás mar rendelkezésre állana, A BVTV. a többi lakások kiviteli terveinek készítését folyamatosan tervezi, A kiviteli tervek közül különösen sürgetjük az S]_ jelű épület és az ohoz kapcsolódó lepény épületek tervének szükségességét./üzletsor/. Tényleges építkezés előreláthatóan julius-augusztus-ban indul /közmű/ és óv végéig az épület előreláthatóan fogadó szintig valósulhat meg. A ! - 6 - . .!