Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1971-06-10

ás-awfc l ~ /-> ! ! «­­- - ,i *' __ J elentés a Hazafias Népfrontmozgalomban dolgozó „konynungLsták tevékenysé­géről: A választásokra való felkészülés politikai és káder­­munka meghatározása, !,A párt szövetségi politikája a Hazafias Népfrontmozgalom ke­retében valósul meg. A Hazafias Népfront egyrészt politikai tömörülés, amelyben a párt részvételével és vezetésével együtt­­vannak és munkálkodnak hazánk legfontosabb társadalmi és tömeg­szervezetei: másrészt a legszélesebb 'tömegmozgalom, amelyben megvalósul a társadalom valamennyi osztályának és rétegének y-v összefogása a szocializmus épitése céljából.” /MSZMP,X.kong, 98,o./ Elnökségünk a fenti kongresszusi megállapításból kívánja érté­kelni és elemezni a mozgalomban dolgozó kommunisták tevékeny­ségét, valamint a választásokra való politikai és kádermunkát meghatározni. I, A Népfront helyzete,szerepe - a_Jcerület arculatának formálásában. a népfrontfeladatok megoldásában: A kerületi Népfront rendelkezik programmal, mely a Budapesti Népfront ajánlásával -a helyi sajátosságok és a kerületfejlesz­tési koncepció, s konkrét tervek figyelembevételével készült, A program célja és feladata; minden hazafias erő bevonása a szocializmus épitésébe, s ezúton a szocialista nemzeti egység állandó erősítése, A kerületi program igényli a kerület lakos­ságának alkotó összefogását, a hazafiság, az egységes patrotiz­­mus érzésének ápolását, az eszmei nevelőmunkát, a szocialista demokratizmus fejlesztését. Célkitűzéseinkben és a feladatok végrehajtásában - úgy érezzük, hogy a nehézségek ellenére előre tudtunk lépni - még akkor is, ... : ' /

Next

/
Thumbnails
Contents