Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1969-03-27

» j I 1 S 1-6-A fenti kormányhatározat alapján fő feladat, a Polgári Vé­delmi erők, alakulatok hathatós átszervezése az uj hadmű­veleti koncepció figyelembevételével. Miután Budapest egy hadműveleti terület, igy feltétlen zöm­mel a kívülről való mentés jöhet számításba, ennek érdeké­ben a környező megyék alakulatainak átszervezése is szük­ségessé vált. Jelenleg az átszervezéssel kapcsolatos felmé­rések folynak, amelyet Szektor szinten április 15-ig kell elvégeznünk. A felmérés alapján a föLgári Védelem Budapesti Szakosztályainak április 25-ig kell végrehajtani, ill. fel­terjeszteni. Ezt követően a szervezés végrehajtását szep­­temoer 50-ig kell eszközölnünk. Az átszervezés befejezése után az állomány korszerű kiképzésére kell felkészülnünk, ill. végrehajtanunk. Ezt a 2002/1966. sz. Korm.rendelet alap- % ján, valamint a Polgári Védelem Budapesti Parancsnokságtól kapott irányelvek szerint hajtjuk végre. Fő feladataink:- a katonai állomány erkölcsi, politikai, katonai fel­készítésének további szilárdítása.- A 2002/1966. sz. Korm.határozat maradéktalan végre­hajtása.- A PV, alkalmazási tervek korszerűsítése, ezen belül a parancsnoki állomány, e feladatok elvégzésére való felkészítése.- A lakosság RBV. támadás elleni védelmének fokozottabb felkészítése egy esetleges háborús helyzetre, az egyé­ni és kollektív védekezés elvének megfelelő elsajá­títása.- A PV. tájékoztató munka magasabb szintre emelése.- A kitelepítés! terv kivonatainak ismertetése, és a la­kosság felkészítése a kitelepítés végrehajtására.- A PVBP. által kiadott irányelvek alapján az államigaz­gatási és üzemi erők korszerű átszervezése. ./. Ál. • * _______________ - - — ..................- — - -■ — - - - ...............................................................................- - - -

Next

/
Thumbnails
Contents