Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1969-03-27

J ! * 1-2-A lokális jellegű légoltalom helyébe a területvédelmi elvek­nek megfelelő polgári védelmi szervezetet kellett létrehozni. A várható rakéta és atomháború viszonyai között már nem be­szélhetünk külön frontokról és hátországról. Az ellenség csapásai egy időben érik a fegyveres harcban résztvevő csa­patokat és az ország mélységében lévő objektumokat, telepü­léseket. Az atomeszközök másodlagos hatásai, a vegyi és bio­lógiai fegyverek hatalmas méretű pusztításokat okozhatnak az egész ország területén. ^ A lakosság közvetlen megsemmisítése mellett előtérbe kerülnek a létfenntartási eszközök szennyezésének, pusztításainak céljai is, amely közvetve segiti elő a háború végső kimene­telét. A háború megvívása szempontjából fővárosunk nagy je­lentőséggel bir, ugyanis itt összpontosul az ország lakossá­gának 1/5-e, az ipar több mint á-0 %—a, évi 61 milliárd forint termelési kapacitással. Fővárosunk más veszélyeztetett varosaink közül is kiemelkedő, ''különleges1* helyet foglal el, ezert a Budapesti Polgári Vé­delmi rendszer megfelelő kiépítése rendkívül fontos és meg­határozó az egész országra. A Honvédelmi Bizottság határozata érteimében, kormányszinten kell meghatározni az egyes tervek, szervezetek, vállalatok, üzemek és intézmények polgári védelmi feladatait a területi védelmi elveknek megfelelően. Ezt a célt szolgálja a 2002/1966/1.23./sz. Kormányhatározat, amely meghatározza min­den szerv feladatát, Ennek a határozatnak az első pontja egy­értelműen a következőket rögzíti: "a polgári védelem az ország védelmi rendszerének részé, amely a kormány legfelsőbb irányításával működik," Ez a határozat lerögzíti az alapvető polgári védelmi felada­tokat, amikor kimondja, hogy: "az ország lakosságának a támadó fegyverek hatásai el­leni egyéni és kollektiv védekezésre való felkészítése, életvédelmi létesítmények létrehozása, a lakosság ./. 8 & ;______*____________________________________________________________-__--------------------------------------------------------------------------------------------------------

Next

/
Thumbnails
Contents