Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1968-04-05

í . Törekvés van, ogyre gyakoribb - felsőbb szervek iiatarozatai nélkül - hogy pártfórumokon - leginkább vozotőség! ülése­ken, do taggyűléseken is napirendre tűznek, megvitatnak esz­mei, politikai kérdésükéi hl. párt vezető szerepe, szövet­ségi politika, békés együttélés., imperializmus fellazitási taktikája stb. Ezekről a kérdésekről a vita elég élénk, s elősegíti a párttagság jobb ideológiai, politikai tisztán­látását. Bővült az alapszervezotok más irányú eszmei, politikai te­­vékenysege is. A pártszervezetek közreműködésével és irányí­tásával folyó politikai rendezvények megszaporodtak, párt­­napok, csoportos beszélgetések, tömegszervezetekbon folyó ' konzultálások. A kiélezett nemzetközi helyzet miatt /viet­námi háború, közel keleti konfliktus / a külpolitikai kér­dések a békás egymásmelleit élés kérdései szinte állandóan napirenden voltak, illetve vannak. ■, Ennek ellenére az egyes kommunisták napi politizálása, akti­vitása az eszmei, politik-i kérdések magyarázásában, környe­zetük tudatformálásában r.e... elég hatékony, gyengébb mint más jellegű pl. gazdasági feladatok megoldására irányuló helyt­­állásuk. Eszmei, politikai kérdésekben való kiállás, következetes agitativkészség, tevékenység elsősorban a pártvezetősági ta­gok pártos tiport, s tömegszervez éti vezetők, s a párttagság kisebb részéről tapasztal hatók. Ezek az elvtársak személyes hirdetői, magyarázói, védelmezői a párt politikájának. Párttagságunk egy részénél sokszor még a jól felkészültöknél is hiányzik a szcnvedályesség, do főként az öntevékenység, a bátorság. Több esetben nem adnak választ olyan kérdésekre s'cm, amire képesek lennének, annak ellenére, hogy tájékozot­tak, illetve- a választ napilapokban, különböző folyóiratok­ban megtalálnák. rt / * ’ * _____ ________________________________________________- _____——- -----^ - - ■ - --- -“ 7 -

Next

/
Thumbnails
Contents