Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.22.a/4)
1967-03-23
!* 1 mm ^ mm Ma viszont Tóth elvtárs azt mondja, és Czerván elvtárs is ennek adott hangot, hogy a mezőgazdasági termelésből nem lehet megélni. Én a problémát inkább abban látom, hogy a meglévő lehetőségekkel sem élnek megfelelően tsz-vezetőink, s hogy mi erkölcsös ebben a munkában azt elsősorban a tsz-vezetőknek kellene látni és betartani. Az árdrágítás valóban fenáll, pl, megvásárolják az árut vidéken, azzal semmit nem csinálnak /pl. kiválogatás/ de sokkal drágábban adják tovább. Itt szerintem a közgazdasági eszközök megsértéséről van szó, amit viszont az MNB keresztül be kellene tartani. Beszéltünk korábban Párt VB üoésen arról is, hogy a két termelőszövetkezetben lehetőleg egyszinten legyen a bérezés, - ettől viszont a két tsz. messze áll egymástól, E téren a pártszervezetek sem működtek komolyabban. Ami a kiegészitő tevékenységet illeti: A párt VB 1b egyetért azzal, hogy a lakosságot ellátó tevékenység legyen. A Párt VB részéről beterjesztett kiegéaitő jelentéssel és határozati javaslattal egyetértek. dr,Toldi Lajos: Fehér és Gábor elvtársak felvetéseivel egyetértek. Az előterjesztett anyagok alapján úgy látom, hogy a termelőszövetkezetek vezetői a következtetéseket levonták a korábban meglévő vad-hajtásokból, bár azóta sokat változott a helyzet pozitiv irányban. Állást kell foglalni abban, és ez nem is engedhető meg, hogy a tsz-ek dolgozói bűnös tevékenységet folytassanak es a lehetőségeket arra használjak fel, hogy a maguk pecsenyéjét megsüssék, - gondolod itt a Malomban lévő tevékenységre, bár ez konkrétan most vizsgálódik. Hiányosságként vetem fel, hogy a tsz-ekoen nincsenek kidolgozva ügyrendek, normativak, amiknek érvényesülnie kellene. ^ Zsidi elvtárs által készitett anyag reális, minden szenvedélytől mentes. Ha azt akarjuk, hogy a mezőgazdasági termeles fennmaradjon a kerületben, akkor az utánpótlás kérdéséről gondoskodni kellene a tsz-tagok vonatkozásában, amihez a melléküzemek igen sokat segíthetnek. Lénárt elv* Bp.PB, Helyesnek tartom, hogy a Párt VB ezen anyagot napirendre tűzte. Igaz, hogy Tóth elvtársék által készitett anyag kicsit egyoldalú, - Zsidi elvtárs által készitett anyag viszont reális és mértéktartó. Ezért ezen anyaggal, valamit Fehér, Gábor és Zsufa elvtársak felszólalásával egyetértek, őszintén szólva ilyen szélsőséges esetről, mint az Ikarusgyárban van nem hallottam, hogy az ott dolgozóknak lo.-Ft-ot fizetnek azért a munkáért, amiért ők 24.-Ft-ot kapnak. Egészséges légkörben és mértékben kellene megoldani azt, hogy az alkalmazottak száma a tsz-ekben ne legyen négyszerese a tsztagok számához viszonyítva. Megállapítható, hogy a termelőszövetkezetek fejlődése általában pozitiv. El kell ismerni azt is, hogy a kiegészitő tevékenységekre, ezek fenntartására szükség van elsősorban a tsztagok foglalkoztatása érdekében. Javaslom, hogy a Párt VB egy év múlva értékelje tendenciájában, hogy hol tartanak a t sz-ek az eredményeket illetően, - s ezen a téren a pártszervezetek és érintettek mit tettek. c _ _ ' # ______________________________________________________,__-________-___^__________________________________________