Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.22.a/4)
1964-03-12
r * *- 14 -laj.ko ztunk, csak éppen a felelősségre vonás maradt el. Igaz, hogy voltak a KISz Bizottsággal ilyen értelemben problémák, de ezt annakidején megmondtuk Gzender elvtársaak is. Tudóin ásom szerint az apparátus is foglalkozott a KISz Bizottság munkájával, sajnos mégsem tudtunk előbbre lépni. Elég szomorú az, hogy eddig csak 3 középparasztot tudtunk bevonni a pártba. Schlekman ügyében igazat adok Ozerván elvtársnak, hogy bizonyos mértékig van ami visszatartja az embereket, mert tudják és érzik, hogy nekik már akkor felelősségük van lia párttagok lesznek. Én azt is elmondanám itt, mig Kosának a befolyása alatt lesznek az emberek, addig nem fognak felénk jönni. Olyanról is van tudomásom,hogy ezek a "hivők" egymás lakásán jönnek össze. /-v -A Revíziós Bizottság részéről mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy a tagjelölt!alvételi munka az alapszervezeteknél rendbe legyen, - ez irányú munkájukat segíteni fogjuk. Mezei Györgyi r^őy-ban, - 1962-höz viszonyítva a pártépitő munkában kicsit lemaradtunk, Számszerüsógben 1962-ben 4.8 fó volt az emelkedés, mig 1963-ban csali 3*3 $-os volt az emelkedés, tehát 1.1 v/o volt alemaradás. Ebből arra következtetek én, hogy az 1963-as év a termelőszövetkezetekben egy érési folyamat volt, mely ér/ési folyamat az 1964-es évben ki kell, hogy bontakozzon, vagyis 1963-ben, amikor ezt a munkát újból tárgyalja a VB, akkor meglátjuk, hogy az elvtársaknak a tervszerű munkája hogyan realizálódott. A^kőrzeti pártszervezetek, és más szervezetek is ezt a munkát elhanyagolták, - és ezzel kapcsolatban helyes a jelen'tea felvetése, hogy a pártépitő munka nem vált a pártszervezetek munkájának szerves részévé, melybe bele veszem a tömegszervezeteket is, és magát a munkásőrséget is. Ezzel kapcsolatban a KB határozata kimondja, hogy a műnkásőrségnek nevelő iskolának kell lenni, - tehát e tekintetben van mit tennünk. Egyetértek azzal, hogy titkári értekezleten ismertetni kell ezen VB^ülés anyagát, - azonban ezt kevésnek tartom, mert az uj titkár^elvtársak a pártépitő munkában még nem olyan jártasak, ezért javaslom, hogy több előadás keretében ismertessük a pártépitő munka tartalmát, melyről időközönként számoltassukk be a titkár elvtársakat. Sídé Elemér; liládig a gyakorlatnak megfelelően minden évben megtárgyaltuk a párttagság összetételének alakulását. Ha a számadatokat vizsgáljuk, akkor úgy érzem, hogy 1939-hez és 1962-hez képest némi fejlődés van e területen. Tudom azt, hogy a kerület pártszervezetei a VB határozatát igyekeztek szemelőtt tartani a tekintetben, hogy elsősorban fizikai dolgozók számát növeljék a partban. Hiányosság ezen a területen, hogy ennek ellenére sem mutatkozik olyan eredmény;#', mint azt várni lehetett volna. Ez azzal is magyarázható, hogy pártszervezeteink elsősorban a szakmunkásokat keresték, és nem fordítottak kellő gondot a fizikai munkások felvételére. ___________________r t. . ____________________________________________________________________________/__________________________________