Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.22.a/4)
1963-02-28
r “S 'üiPfSWfc * | y J i 1 « f g .* _ 2 — Igyekeztünk betartani a párthatározatát, hogy ne molesztáljuk a szavazókat. Sokan voltak, akik lemaradtak a szavazólistáről. Felvetődött, hegy jó lenne, ha a szavazőkörök a jövőben összeköttetést tudnának szerezni a Választási Irodával, igy a félreértéseket elkerülnék. Gondoskodni kell arról, hogy minden tanácstagi körzetben legyen szavazókor. A pékségben és a Dózsa tsz-ben nem volt megfelelő a szavazohelyiség, amit a választópolgárok kifogás tárgyává is tettek. Nagyon jó volt a fürdőnél a szavazóhelyiség és a Kossuth Tszben is. A Gépállomás szavazóhelyisége is megfelelő volt, - főleg az iskolák érdemelnek azonban dicséretet. r-N A szavazat szedő bizottságok munkája általában véve jó volt, -de voltak problémák is, este felé már igen vontatottan haladt a munka. A választási bizottságok elnökei és titkárai nem mindenhol végezték munkájukat maradéknélkül, - voltak problémák, hiányosságok. Azzal nem értek egyet, hogy mozgó urna ne legyen! Az, ha a betegek bejönnek a szavazó kor helyiségébe szavazni, az igen nagy dicsőség. Nem szabad megengedni a jövőben, hogy egy-két ember le nem szavazása miatt kelljen az elvtársaknak egészen este 8 óráig várni. Mert többen pld. elmentek vidékre, nem is jöttek haza szavazni. Ezt a problémát a jövőben feltétlenül meg kell oldani. Nagyon fontos lenne az utcatáblákat megfelelő helyre kitenni, mert pld. az Akadémia-telepen nem lehet eligazodni. ’ A délutáni pangás zavarokat okozott. Varga János: Igen jól indult a szavazás, - a szavazópolgárok többsége már a délelőtti órában leadta szavazatát, - úgy gondolom ehhez hozzájárult az a szép, verőfényes, tavaszias időjárás is. A vándorurnával kapcsolatban nem ált semmi-féle javaslattal Gáspár elvtárs, - hegy azt hogyan kivánjuk megoldani az elkövetkezendő idők folyamán.. Véleményem szerint ezt kiküszöbölni nem lehet, mert nagyon sok az idős, beteg ember. Ha a törvény úgy szalja meg, hogy 8 óráig van a szavazás, akkor qzt az időpontot mindenképpen ki kell várni, ha csak egy személy nem szavazott le, akkor is. Szépvölgyi Jenő: Az értékeléssel egyetértek! A szavazat szedő bizottságok munkájával kapcsolatban több probléma merült fel0 Ebből le kell szűrni azt a tapasztalatot, hogy a tömegoktatás ezen a terem nem vezet jóra, A gyakorlati kioktatást jo lenne körzetenként rendezni a jövőben, mert csak igy tudjuk lemérni, hogy ki menynyire értette meg feladatát. ^ , Sokan valóban eléggé lebecsültek a rajuk bízott íeladatokat,^s csak rutinjukra támaszkodtak,alapoztak. Jo lenne politikai körzetenként a jegyzőkönyveket átvenni, értékelni éa csak az a 7 ember hozná fel a választási elnökség elé, arait mór csak összesíteni kell. így meglennének kiméivé a választási elnökök a hoszszu ut fáradalmaitól! ■ • S