Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1963-12-28

t . | í ^ * t A.kerületi KIS2 Bizottság tevékenysége az ifjúság kommunista nevelésében, le A szocialista-kommunista társadalom, életkorból adódóan első­sorban a ma élő ifjú nemzedék számára épül. 1 tény kötelezi ifjúságunkat arra, hogy ne csak anyagi és szellemi javak részese, hanem a társadalom tevékeny építője is legyen. A párt ,<*■% politikája, s a nevelőmunka eredményeként ifjúságunk egyre fokozódó mértekben teljesiti is e kötelességét. Kerületünkre vonatkozóan is igaz a KISz KB nevelési irányelvének a­­zon megállapítása, hogy : "A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség ne­velőmunkája a marxizmus-leninizmus eszméinek terjedését segíti a fia­talok között, hozzájárul ahhoz, hogy az ifjúság eszmei-politikai-•■.-r­­kölcsi fejlődése alapjában véve egészséges. A KISz nevelőmunkájának feladata a párt politikájából, a szocializmus teljes felépítésének távlataiból fakad. Nevelőmunkánk alapja ez óv • közepéig a KISz KB által 1959-ben kiadott "Nevelési irányelvek" volt. Az elmúlt négy év alatt jelentős sikereket ért el a szocialista tábor, s benne. Magyarország is. Az SzKP XXII.Kongresszusa kitűzte a kommu­nista építés programját, hazánkban befejeztük a szocializmus alapja­inak lerakását, s ezzel összefüggésben a VIII.Kongresszus több fon­tos elvi kérdésre hivta fel a figyelmet, amelyeket a KISz munkájában' is érvényesíteni kell. Mindezek figyelembevételével a KISz .KB ez év júniusában kiadta az uj "Nevelési irányelveket", mely meghatározza a nevelés fő irányait a következő évekre. A két irányelv megjelenése közötti időszak alatt elsősorban a párt politikájának hatására, de a KISz nevelőmunkájának eredményeként is gyarapodott az ifjúsági szövetségnek az aktiv, minden feladat végre­hajtására alkalmas és kész része, a párt szilárd ifjúsági bázisa. Az ifjúság nagy tömegét kitevő azon fiataloknál is fejlődés van, akik becsületesen élnek, dolgoznak, tanulnak., de még nem kapcsolódtak be aktivan a politikai ás társadalmi életbe. Nevelőmunkánk középpontjába az e fiatalokkal való foglalkozást kell állítani, mert innen tudjuk tovább szélesíteni a párt szilárd .ifjúsági bázisát. ■ ' \ / 11 lm ____.________________________________________,_—--------------Z____________________________

Next

/
Thumbnails
Contents