Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1963-12-28

p i I 1 I t* ,i- 3 ~ Czemder Antal: Az anyagot, arai után elkészült, több elvtárasal együtt áttanul­mányoztam, konzultáltam* Alapvető problémája az anyagnak - egy pár* kategorikus megálla­pításon túl - hogy bár az anyagban foglaltak igazak, mégis a óim és a később leírtak nem találkoznak egymással. Az anyagban nem a KISZ Bizottság munkáját mutattuk meg elsősor­ban, hanem a kommunista nevelés jelenlegi helyzetét, problémáit és feladatait próbáltuk tükrözni, ezt próbáltuk rögzíteni az a­­nyagban. Nem a KISZ Bizottság tevékenysége tükrében vizsgáltuk az anyagot, ez az anyag fő hibája, A másik probléma, hogy több _ helyen a jelentés túlzottan általános, a benne leirottak éppen úgy vonatkozhatnak a XVII. kerületre, mint más kerületekre álta­lában* A jelentés legalább annyira leiró jellegű, mint jellemző. Nem minden esetben von le megfelelő következtetéseket és mutat­ja meg a feladatokat, Nem elég alkotó és előremutató a jelentés. Túlzottan hosszú, sok a felesleges magyarázkodás, valamit megál­lapítunk, utána azt próbáljuk hosszan, feleslegesen magyarázni. Elég sok az elvi bevezetés, minden fejezet előtt bevezetés jön, ami önálló anyag része ként is megállna. Az anyag készítőit nem a rosszindulat vezette, hogy ilyen anya­got készítettek, hanem egy rossz szemlélet eredménye, hogy a ke­rületben megtalálható pozitívumokat és negatívumokat a KISZ Bi­zottság eredménye, vagy hibája-ként fogtuk fel, - ez túlzottan általános és nem helytállóé Bár elegendő idő állt rendelkezésre az anyag elkészítésére, még­is, túlzottan későn fogtunk hozzá, igy az anyag elkészítésére nem állt elég idő rendelkezésünkre, - saját hibánkból! Az anyag elkészítése kapcsán sem a kerületi Pártbizottság, sem a Budapesti KISZ Bizottság segiteégét nem kértük, nem igényeltük, véleményüket nem kértük ki. Mindezek alapján egyetértek azzal, hogy az anyagot ilyenformában vegyük le napirendről és egy későbbi időpontban, tényleg megfele­lően hozzuk ismét a Párt VB ülése elé. Lányi Endre: A magam részéről a KISZ Bizottságot általában nem ismerem, csak többé-kevésbé a XVII/l-es, a Tanács és a Házkezelési Csoport KISZ szervezeteinek munkáját. Véleményem szerint sem feflái az előterjesztés a reália valóságot, a gyakorlati helyzet egészen más képet tükröz. Nem vinné előre a KISZ Bizottság munkáját, ha ezt az előterjesztést tárgyalnánk meg, Kiss Perencnét Az anyag annyira általános, hogy ezt minden megyében megtárgyal­hatnák . Azzal nem tudok egyetérteni,hogy olyan szerénytelenek legyünk, hogy mégcsak idézőjelbe sem tesszük, hanem azt saját munkánknak tüntetjük fel a KISZ KB irányelveinek munkáját. Nekünk nem ilyen anyagra van szükségünk, hanem olyanra, ami a l, ... \_____*________________________________________________*_—______—____—______.__________.______„_________ . í~"

Next

/
Thumbnails
Contents