Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1962-10-18

1 í 1 ■ I- 2 -A pártszervezeteket a pártoktatás előkészítésével kapcsolatban tit­kári értekezleteken adott szempontokkal, valamint az előkéozitő mun­ka ellenőrzései során szerzett tapasztalataink közlésével, köv . b’: . - tetéseink levonásával, főbb tennivalókra való figyelőm ráir nyit val igyekeztünk segíteni. * pártszervezetek nagytöbbsége besz':.l pto bizottságokat hozott létra, akiknek feladata volt a pártokt ü .sba bevonandó személyekkel elbeszélgetni, ezen túlmenően a pártsz.rvize­tek vezetőségi ülésen és p-ártcsoport értekezleteken egyes melyeken taggyűléseken, rnogt r gyűlt dk a pártoktatás megszorvezesével bein­dításával kapcsolatos feladatokat* A legutóbbi taggyűléseken jóvá­hagyták a pártoktatásban résztvevők névsorát. Meg kell mondani azt is, hogy a küldöttválasztó taggyűlések, valamink a kerületi P rtértokezlet előkészítése és megtartása, egyes helyeken nagyon h:ttérbe szorította a pártoktatás előkészítésének tartalmi, minőségi kérdéseit, főbb alapszervezetnél nem beszélgettek el elv­­társakkal iuoben, mint pld. a Földműves szövetkeze’!, Kislak áoépito KfSZ,, Házkezelési Csoport, Fehérnemügy ár, XVII/l-es körzet, stb. Ezen pártszervezetek vezetőségének felhívtuk figyelmét arra, hogy a pártoktoitás kezdetéig pótolják mulasztásukat és ha szükséges,, meg egyszer alaposan beszélgessenek el a pártoktntusra jelentkező azo­­r. 1; ékkel. •* :r” besöpörtök a pártoktatás beindításáig minden javasolt propaganv iáv 1 személyes ovi elbeszélgetnek. Megbeszélik velük az előttük .lló i l .datokat és kötelezettségeiket, A beszélgetés után döntenek ■ arról, hogy az illető elvtársat beállítjak-o propagandistának, vagy sem. Az eredményt közük az illető elvtárssal. /: Ezek a beszélgeté­sek szeptember hó 20-a óta folynak.:/ ^ Az 62 - 63-as pártoktatási evet két szakaszra osztottuk, - november elejétől január hónap közepéig, az első szakaszban az időszerű k'x 1 sok, a a marxizmus-leninizmus tanfolyamain a kommunista erkölcs és az időszerű nemzetközi heJyzet kérdéseit dolgozzuk fel. A ez', kosit ott tanfolyamokon pedig az adott szaktematikái kerülnek feldolgoz.'.sr", /: A_ kerületben a pártoktatás 1962. október hó 29-én indul. .. terme­lőszövetkezeteknél és a Gépállomáson december hó 3-án.:/ Január hó 15-től minden oktatási forma a VIII, Kongresszus anyagának feldolgozásával foglükozik, egészen az oktatási év végéig. Ez a má­sodik szakasz programja. A VIII. Kongresszus anyagának feldolgozásá­ra a szűköse portok külön tervet készítenek. A pártoktat ás beindításáig a propagandisták részére előkészítőt tar­tunk, ahol^megbeszéljük vitaszorüen az első témakörökkel kapcsolatos fodb elvi es ^gyakorlati kérdésokot. Ezt követő időben egy, illetőleg két hónaponként tartjuk szükségesnek a propagandisták részére az elő­készítők megtartását, figyelembe véve azt, hogy egy-egy témakor felár.’.* gozásai azt hogyan követelik meg, ./. . 9f _____*________________________________________________-_—______-_______________________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents