Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1962-10-04

1 4 » i ■I $ '*- 6 -Nem lenne-e helyes Németh Antal elvtárs felelősségét is megállapítani, amikor visszalépett ajánlói jogától? Milyen mértékű legyen Szűcs elvtárs felelősségre vonása? erre nem tét ki a bizottság javaslata, Németh Lajos: Tudomásom szerint annak idején Kurtha Béla is mindenáron azon volt, hogy elnök lehessen, ez bizonyos szempontból jellemzi is magatartását. Tudomásom szerint elég szépen kontárkodott is Kurtha Béla. Szűcs elvtárs problémájával feltétlenül foglalkozni kell azt le kell zárni. Duchon Jenő: Kurtha Bélát azóta ismerem, amióta megindult a választási kampány. A 8 ember között Kurtha Béla is képesnek tartotta magát arra, hogy ő legyen a szövetkezet elnöke, melynek ér­dekében elég sokat ostromolta Tóth elvtársat, majd Bagóéin is. A Tóth elvtárssal és velem folytatott beszélgetésen szó volt többet között Szűcs elvtárs problémájáról is, de a beszélge­tést mindig azzal zárta le, hogy ólakkor látná megnyugtatóan a vezetést, ha a szövetkezet vezetésébe, élére, parttag kerül­ne. Azt mindenkor hozzá tette, hogy de Losovi Kálmán erre nem alkalmas, én tárgyilagos ember vagyok, magamat alkalmasnak tar­tanám a vezetésre. A beszélgetés hangjából mindig ez csendült ki. En nem mondom azt, hogy Kurtha Béla nem becsületes. 0 mind azt arait helytelenül tesz, nem tudatosan cselekszik, ő mindent a szövetkezet érdekében akar tenni. Észrevételei zömében helyesek. Problémái zömmel a vezetéssel kapcsolatban merülnek fel. Itt került ellentétbe Szűcs elvtárssal, Bakó Árpáddal és a jelenlegi vezetővel Altziebler elvtárasal is. 0 mindenhová el akar menni, minden hol részt akar venni, mint tj. Pld. kifogásolta, hogy nem ért egyet a jelölő listával, mert üt, mint tagjelöltet kihagyták. Ez mind a felkészültségében vet fel hiányosságot. Helytelen, hogy mindig saját magát állitja előtér­be. „ , , Ami Szűcs elvtársat illeti, ő is eljátszotta szavahihetőséget, többet vártunk tőle amikor ide hoztuk. Dakó Árpádnál nem kettő, hanem több pofon csattant el. Ezután Kurtha Béla jött be és jelentette, hogy elkövetett egy komoly hibát, amit megbánt. Kérdezte, hogy ezek után mi a kötelessé­ge, mit tegyen? Megmondtam neki, hogy tettéért, vállalnia kell a felelősséget! A Szolgáltató KISZüV ebben a kérdésben Dakó Árpád nyugdijára való tekintettel elég elnézően, csak szóbeli figyelmeztetésben részesítette, Kurtha Bélával szemben még ezt a módszert sem alkalmazta. Mi ebbe az ügybe nem szóltunk bele különösebben, mert akkor Kurtha Béla még nem volt tagjelölt, ez az ügy teljes egészében a Szolgáltató KISZÖV. hatáskörébe tartozott. _____________q-____________________________________ ■ m

Next

/
Thumbnails
Contents