Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1962-09-06

fI I- 27 -A beszámoló hogyan 1 eh,,yen összeállítva?: Az a feladat, hogy a Pártbizottság politikai, elvi irá­nyit <5 ja legyen a kerületnek. Ebben úgy hiszem ezideig pro­­léma nincs. Ami a Pártbizottság, Végrehajtóbigottság együtt­működését illeti, abban sincs probléma. Ott van a probléma, hogy a Végrehajtóbizottság nem minden esetben tájékoztatja a Pártbizottságot a végzett munkáról. Ebben kell előre lépni._ A Pártbizottságnak egy néhány tagja úgy gondolja, hogy ^azzal, ha részivesz a Pártbizottság ülésén, azzal kötelezettsegenek már eleget is tesz. A kollektivitásnak nemcsak abban kell ér­vényre jutni, hogy a határozatokat megszavazom, hanem határo­zat.ok megszervezésének, végrehajtásának, ellenőrzéséből is ki kell venni a részét minden Partbizottsági tagnak. Az a felada— ^ tünk nekünk pártbizottsági tagoknak, hogy a legszélesebb kör­ben ismertessük a kerület problémáit, _s magunk s részvegyünk azok végrehajtásának ellenőrzésében. Éppen ezért nem helyes az, ha egy-egy partbizottsági tag egy alapszervhez^köti le magát, a csak szűk körben mozog, kis problémákról tajekbzodik, nincs átfogó képei' az egész kerületet érintő problémákról. Ezt a kér­dést" tűzzük napirendre és ennek előkészítésébe vonjuk be a PB tagokat. Kérje fel a Végrehajtóbizottság - és ne az apparátus - a PB tagokat a határozatok ellenőrzésére, a munkákba való konk­rét rósztvételre. Az apparátus munkájával kapcsolatban: arról nem tudok beszelni, hogy mi volt. Azt megállapíthatjuk, hogy különösen^nagy fejlő­dés van a társadalmi jelleg kidomborítása tekintetében. Azt fa­zonban meg állapíthatjuk, hogy van egy bizonyos arctalanság 1 a szervező munka és az elemző politikai munka között. Ez ^azt ielenti, hogy nekünk a pártha.tározatok és a problémák okát, a­­zok dialektikus összefüggését kell vizsgálni és meghatározni, hogy hol tartunk és mi a probléma oka, az ok kijavitasara^meg­felelő intézkedést hozni és azt a végrehajtás során ellenőriz­ni. ítt azért még van mit tenni, itt még megtalálható az arány­talanság. Javaslom, hogy a "partéiét belső problémái"c. fejezetnél a # rendelkezésre' álló időt arra használjuk fel, hogy az ideológiai egység problémáiról adjunk szamot• Az ideológiai éhségnél ^be­szélni kell a pártoktatásról, a propaganda tevékenységről és arról, hogy a párt vezető szeredének érvényre juttatása a^ párt szövetség politikája tekinteteben milyen helytelen né­zetekkel kell még ma is megküzdeni és hogyan kell ebben a kér­désben előre menni, különösen olyan szemszögből vizsgálva,hogy n Kongresszus irányelveinek fő feladata a szövetségi politika kérdésében, az egységes paraszti osztály kialakítása, mik ebben a fő tenni valók?! Ennél a résznél összefüggéseiben kell vizs­gálni a Pártbizottság, a Végrehajtóbizottság, az apparátus és_ a pártszervezetek munkáját, és azt megvizsgálni, hogy a Pártbi­zottság mennyire készült fel, mennyiben segített kint a terü­leten az elméleti kérdések tisztázásában és az alapszervezetek­nél milyen gond van e kérdésben. A másik kérdés, a szervezeti egység problémája. Szamot kellene ■ adni a párttagság helyzetéről, tag és t;j. felvételi munkáról, a vezetőségi ülésekről, taggyűlésekről. Itt értékelni kellene a pártszervezetek bíráló tevékenységét, és számot adni a cse­lekvés beni egységükről, hogy hogyan Ítéljük meg a párt cselek-2?> |

Next

/
Thumbnails
Contents