Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1962-09-06

:i 1- 24 -Meg behat óbban kellene foglalkozni az apparátus munkájával is, Feltétlenül kell foglalkozni azzal, hogy a felsőbb_szervek részéről .milyen segitseget kaptunk, hogyan értékeljük mun— Icájukat. Meg kell mondani, hogy felsőbb szerveinktől még so­ha ilyen nagymértékű segítséget nem kaptunk, mint amit a 3 év időszakában. Kiemelve kellene foglalkozni az alapszervezeti munkák kérdé­sével, a párt csoportok munkájával, a pártmegbiz-at ások telje­sítésének kérdésevei, ezeket a kérdéseket vita tárgyává kel­lene tenni. Véleményem szerint nem szükséges mindenegyes tcimegszervezet munkájával a Pártértekezleten részleteiben foglalkozni. En szerintem csak a Tanács, a KISZ és a Hazafias Népfront mun­káját kellene a Pártértekezleten elemezni. A Tanács munkájánál kellene tárgyalni a tanács államhat almi jelenc o sego t. Javaslom,"hogy a Végrehajfőbizottság bízzon meg egy bizott­ságot az anya:? végleges össze állítására, bizza meg: Toldy., Gzender és Gáspár elvtársat e feladattal. i' Bodnár András: Javaslom, hogy a Végrehajtóbizottság ezt az anyagot vegye le napirendről, ki kell egészíteni, át kell dolgozni az egészet, i A jelentésből ki kellett volna domborítani, hogy ni pártbi­zottsági tagok mit tettünk annak érdekében, hogy a Pártbizott­ság mellett működő bizottságok eredményesen működjenek. Sokkal több elvi előadást kellett volna tartani az elvtársak részére. Az anyag nagyon keveset foglalkozik a pártoktatas színvonalának kérdésével, nem tesz összehasonlítást 1959-62 között, pedig a kerületi Pártbizottság’ az ideológiai kérdések vonatkozásában nem vallott szégyent, amit a Budapesti Pártbizottság is elis-^ merően állapit meg. De itt is megmutatkozik még hiányosság, fő­leg az, hogy eléggé ötlet szegények vagyunk. A kisiparosok részére is tartottunk 2-3 előadást. A jövőben sokkal többet kell foglalkozni a pedagógusok ideoló­giai képzésével, bár a XXII. Kongresszus feldolgozásában igen komoly eredményt értek el, de megkell mondani, hogy nagyon sok téves nézet merül még fel a pedagógusok köreben. Elvi és ideológiai kérdésekkel elsősorban a Pártbizottság tagjai­nak kell behatóan foglalkozni, javítani kell a PB tagok elvi szi­lárdságát, elméleti képzését. Azzal egyetértek, hogy kik azok az elvtársak, akik helytelenül készülnek fel egy-egy külpolitikai előadás megtartására meg kell nézni, s ezzel kapcsolatban elbeszélgetni velük, ennek helytelen­ségére figyelmüket fel kell hívni. * ' n i~ ; 'V ^ «* !__________________________________________________________________...___________________________.______. _____________.

Next

/
Thumbnails
Contents