Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1962-09-06

r ■ i ! v - 16 -oldó Elemér: Az anyag első réssón a rendezettség vonul végig, de nem teljes egészében, ilyen szempontból bizonyos hiányosságai vannak az a­­nyagnak. Ezért fordul elő, hogy a bírálat és önbirálattal való foglalkozás során őzzel a kérdéssel nem is egy oldalon foglal*­­kozik, hanem pld. a szövetségi politikával kapcsolatban szó van az anyag első és utolsó részében is. Azzal egyetértek, hogy ez az anyag kiindulási alapja lehet a párt­­értekezlet anyagának, figyelembe véve az itt elhangzott észrevéte­leket, javaslatokat. Az 1959-es Pártértekezlet alkalmával megállapít ást nyert, hogy i . úgy országos, mint kerületi viszonylatban az 1956-os ellenfor­" rád alom után a revizionizmus volt a fő veszély, mely igen nagy­mértékben megnyíltánult a kerület egyetlen nagyüzemében az Egye­sült Vegyiművekben is. Az Egyesült Vegyiműveknél igen nagy harcot kellett folytatni a Munkás Tanácsokkal, hogy meg tudjuk alakítani a pártszervezetet. A Pártértekezlet akkor helyesen határozta meg azt, hogy a továbbiakban a kétfrontos harc következetes vitele mel­lett kell állást foglalni. Az elmúlt három év annak jegyében zaj­lott le. Mutatkoznak problémák olyan vonatkozásban is, hogy teljes egészében nem sikerült megszüntetni a szektásságot, még a párttag­ság köreiben sem. Még ma is akadnak olyan munkásőrök, akik azt mondják, hogy a Párt szövetségi politikája csak taktika. Ilyen vonatkozásban még igen sok tenni valónk van, különösen a munkásőr elvtársaknál, mert an­nak idején Kádár elvtárs beszámolójából több következtetést vontak le, mint amit kellett volna, Az anyagnak az a része, ahol azzal foglalkozik, hogy a műszaki ér­­^ telmiséget még, ma sem sikerült fel megfelelőképpen bevonni a mun­kába, nem helyes, ez igy ne is kerüljön bele az át dolgozott anyag­ba, Azzal egyetértek, hogy az orvosok vonatkozásában még nem sike­rült őket megfelelőmértékben bevonni a munkába és közelebb hozni a Párthoz, de nem vonatkozik ez a műszaki értelmiségre. Az értelmiségi rétegek közül a műszaki értelmiség az, amelyik a Párthoz, a. munkás­­osztályhoz a legközelebb áll, támogatják, segítik a Párt politikáját érvényre juttatni. Egyáltalán nem mentünk előre a párttagság korösszetételének javítá­sában, Ebben a vonatkozásban csak a KISZ Bizottság hathatós segít­ségével tudunk előbbre jutni,,erre a problémára az alapszervezetek figyelmét is fel kell hívni. Az, hogy a KISZ-t a termelést segítő pártpolitikai munkára nem tud­ta megfelelően mozgósítani, hibája az alapszervezeteknek is. A fia­talok lelkesek, tudnak és szeretnek dolgozni, de a pártszervezetek­nek sokkal több segítséget kell adni munkájukhoz, elvi és gyakorla­ti vonatkozásban egyaránt. Azonban a KISZ szervezetek munkáját is nagymértékben meg kell javí­tani. Most már Czender elvtársnak is ideje lenne elgondolkodni azon, hogy azt mondják róla, hogy ő az ígéretek földje, mindent megígér, de annál kevesebbet tesz. Amikor problémát vetnek fel feléje, igyek­szik azt visszafordítani,'az önbirálatból a bírálatba csap át, tá­­, madólag lép fel. Nem tud diferenciáltan dolgozni, ami nagy hibája. / Az igaz, hogy a pártcsoportok vonatkozásában 1959 óta sokat mentünk előre állami és területi szinten is. Egyet azonban látni kell,hogy a pá;?t csoport ok még mindig nem váltak területük gazdijává teljes e­­géazében. fí _______________________________________________-______________-z____________________________

Next

/
Thumbnails
Contents