Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.22.a/4)
1962-08-30
deVKfc * I . »I I *3 % § ftV *- 3 -A gazdasági vezetőkkel mi beszéltük meg pl, az egyes beruházásokat, esetleg gazdálkodási kérdéseket, ugyanakkor a pártszervezetet utólag szereztek tudomást a dolgokról. Esel tekintélyük csökkent, szavuknak csak nehezen tudtak érvényt szerezni. Ez nőm- egy esetben előfordult a Dózsa és Micsurin tsz-eknel, Szerepet játszott ebben az is, ho;.a .„1. Deák és Hajnal elvtársakat - mielőtt még munkájukkal kiérdemelt ék* volna - PB tagok lettek. Ezzel nem egy esetben vissza is éltek. Az elkövetkezendő időben a hasonló dolgokban sokkal körültekintőbbnak kell lenni, A kerületi Tanács VB igyekezett megoldani feladatát úgy is mint államhatalmi, úgy is mint tömegszorvezot. Kidolgozta minden évben a tsz-ek vezetésének, és gazdasági megerősítésének tervét. A vezetés javítása érdekében a tsz-elnökökkel havonként, a szakvezetők'vei /agrónómus, főkönyvelő/ kéthetenként ült le a Tanács elnöke, illetve a mezőgazdasági osztály vezetője. Tanfolyamokat szerveztek a. választót szervek/vozetőség, ellenőrző és fegyelmi bizottság /hatáskörével/ munkájával kapcsolatban. Megszervezték a szakigazgatási osztályok, állandó bizottságok patronáló tevékenységét' a tsz-ek felé. A népi ellenőrzési bizottság bevonásával időközönként ellenőrzést folytatnak és javaslatokat tesznek társadalmi tulajdon védelmére, a pénzgazdálkodás helyes vitelére, a törvényesség betartására stb. Ez .a tevékenység a hibák megelőzését szóig ’.l j ••.. ” ... . rendszeresen tárgyalja a termelőszövetkezetek helyzetét. Határozatokat hoznak személyekre, a szabályok betartására, a gazdálkodásra vonatkozóan, A mezőgazdasági osztály - mint közvetlen szakigazgatási szerv - szakmai irányitó és ellenőrző tevékenységét, az átszervezés Időszakában — a követelményeknek megfelelően igyekezett megoldani. Szervezték a nagyüzemi termelés kialakítását, segítették a termelőszövetkezetek főzetőit a megnő vokedett feladatok megoldásában, A későbbiek folyamán'cm-.*bán ez az irányi tó és ellenőrző tevékenység - a feladatok megnövel: ed,. - se és bonyolultabbá válása - megnehezítette az osztály munkáját. Tire!vesük ugyan volt, do a magasabb színvonalú vezetést nem tudták aiG...valósi tani, Es ^abban keresendő, hogy képzettség és hozzáértés tekintötében^ nőm kielégítő az osztály összetétele. Munkájuk nem eléggé tervszerű^ ős elemző, sok/ esetbon hiányzik a határozottság és a konkrét irányítás, A bonyolult tabbá vált feladatok megkövetelik a mód szerese, bb vezetést, a nagyobb szakmai hozzáértést, és a jobb szervezőkészséget. Ezért szükséges lenne olyan apparátust kialakítani, amelyik magasabb szakmai és politikai képzettséggel, és nagyobb gyakorlati tapasztala* tokkal rendelkeznek a nagyüzemi gazdálkodás irányitásában. Fokozottabb mértekben kell biztosítani az osztály munkájának tervszerűségét. A kerület termelőszövetkezeteinek megszilárdít ásóban igen jelentős segítséget adott a Bp. pártbizottság, a Főv. Tanács mezőgazdasági osztálya is. Elsősorban ellenőrzéseik nyomán feltárt hiányosságok kijavitására tott javaslataik és intézkedéseik voltak eredményesek, így ni, pénzügyi, tervezési, építési javaslatok és intézkedések. Nem kis segíted ' volt a személyi kérdések megoldására irányuló tevékenységük.