Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.22.a/4)
1962-06-07
- 5 -Gáspár Károly: Kerül -'tünkben a Párt és KISZ /Oktatás anyagát bellii a Xon.gr esz’ szús anyagát feldolgozták. Az anyagot reálisnak, jónak tartóm. Valóban igaz az, hogy a VB Esősor bari saját magával lehetne következetesebb a kongresszusi any g feldől ^ozásánál. Elmondhatjuk, hogy a VB sem tett meg mindent a saját köreiben annak érdekében, hogy a kongresszus anyagát maradéknélkül földolgozza, ee gvitassa. Ha számszeruségében vizsgáljuk, megáll pithntjuk, hogy a Kongreszszuö anyagát Kar iil.-t linkben kb. 1100 párt onki.v üli tanulmány ózta, ami igen komoly eredmény. A hátralévő időben is feltétlenül szükséges a Kongresszus anya,r\ gó.v .1 foglalkozni, még az oktatás hivatalos befejezése után is. Két ségtelen, hogy meg nem értéssel a XXII. Kongresszus anyaga iránt még találkozhatunk, elsősorban a párttagok részéről, termelőszövetkezeteink nem tettek meg mindent sem tartalmi, sem szervezeti vonatkozásban annak érdekében, hogy a tsz dolgozók a XXII. Kongresszus anyagát maradéktalanul elsajátítsák, a főbb tételeket megérteik. Kb. 80 fő azon pártónkivü1iek száma, akik resztvettek a pártoktatásban, he ezt a számot viszonyítjuk a 984 fő tsz taghoz, akkor meg kell mondani, hogy csak 8,1 % vett részt csak a szervezetszerli pártoktat'isban. Ez azt mutatja, hogy van még mit tenni! A patronáló szervek is több segitséget nyújthatnának termelőszövetkezeteinknek politikai vonatkozásban. Abban közös nevezőn vagyunk, hogy az elért eredmények nem kicsik. , A propagandisták résztvétele a munkában nagyon pozitív, még tartalmi Vonatkozásban van hiányosság, s a•me gj e1 éné se knél is. Bodnár, Szekeresné és Táncsics elvtárs igen aktiv, lelkiismeretes munkát végemnek a szakcsoporton bellii. A Pártbizottság a VIII. Kongresszusra való felkészülés terve alapja,n az Oktatási Bizottság dolgozzon ki egy feladattervet, hogy a VIII. Kongresszusra való felkészülésben az egész oktatási bizottság hogy kapcsolódik bele, mit kívánnak tenni, hogy a VlII-ik kongresszusra eredményesen tudjunk felkészülni. Egyetértünk a szemléleti eszközök beszerzésének szükségességével és helyességével. Egyetértünk azzal is, hogy jól képzett, jól felkészült elvtársakat kell a propaganda munkába bevonni és a ; nem olég képzett elvtársakat más területen foglalkoztatni. Javaslom,' hogy a VB foldy elvt-ár a javaslatát - mely az anyag elkészítésében résztvevő elvtársak részér© elismerést jelent - a VB fogadja el. / H a t á r o z a t . . o ,^?^/1962» A Párt Végrehajtóbizottság az SZKP. XXII. / kongresszus anyaga feldolgozásának tapasz' talatairól szóló jelentést, egyhangúlag elfogadta. " / Hat á r ozat , . „r?7./wv1962, A Párt Végrehajtdfcizott ság elismerését és f köszönetét nyilvánítja az Oktatási Bízott__________________G_______ J ___ __________________________________, ___r_________________________ ! 1