Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.22.a/4)
1961-10-05
- 20 -A Kiegészítő Parancsnoka ággal ;j c5 a kapcsolat, azonban az a keresünk lenne hozzájuk, hogy a társadalmi osztályokat segítsek# A tömegszervesetek vezetőivel igen sokszor együtt van Páncsics elvtárs, miért nem leéri a segítségüket, pld. elvi kérdésekben. Esen a téren Páncsics elvtárs nem elég határozott. A sorkötelesekkel való foglalkozás.teljesen kiesett a KISZ kezéből és ezzel valóban csak az MHS foglalkozik. Ez nemcsak a KISZ-re, hanem a többi alapsservezetek, 111, tömegszervezetek munkájára is jellemző/ Az MHS rendezvényeire jellemző - amit a fiatalok is kijelenr'. tenek, hogy ^csak akkor érzik jól magukat ha azt az MHS rendezi. Elmondjak, hogy Ganyec elv társ -pl. részegen vett részt egy ImíS rendezvényen. Ez azt mutatja, hogy határozottan kell hozzányúlni 1-2 elvtárs személyéhez, Dobronyi esetében mivitatkoztunk az MHS elnökséggel^ megmondtuk hogy.mi a helyzet vele kapcsolatban — es az elnökség mégis felelősséget vállalt érte. Nem tudjuk, hogy mi okból kifolyólag. Én azzal egyetértek, hogy járjanak be az elnökségre társadalmi munkát végezni az ilyen emberek, de ha már ezek bent vannak, akkor miért hagyjuk, hogy a vezetést átvegyék? Itt van pl. Huszár elvtars esete, mindenki tudja róla hogy alkoholista - és ezt is jeleztük az elnökség felé - mégis olyan eset fordult elő vele, hogy feltörte a párthelyiséget stb. Az MHS részéről még mindig azt vallják, hogy ez csak felfújt dolog volt.Páncsics olvtárs már kapott dicséretet a kerületi pártbizottságtol mert múmiajut jól végezte. Mi azt kérjük Páncsics elvtárstól, hogy a személyi kérdésekben sokkal következetesebben lepjen előre. Dr. kilós elvtárs; Az MHS jelentését jónak és részletesnek tartom. Hiányolom azonban, hogy a kényes kérdésekről csak általánosságban beszél mint pl. az alapszervezeteknél való nem kielégítő kapcsolat stb. A korábbi időszakhoz képest lényeges fejlődés van, népszerűbb és megélénkültebb a munka, mely nem csak a táncestekre vonatkozik. Ez Páncsics elvtárs jó munkájának tudható be, mert politikailag és szakmailag is fejlett, A jövőben azonban a minőségi munkára kell az irányt venni, melyhez az kell hogy -a vezetést kollektivabbá tegyék, és olyan emberek vegyenek részt a munkában akik azt megfelelően ol is tudják látni. A mi véleményünk szerint Juhász elvtárs nem alkalmas a nevelési osztály vezetésére, azonban az MHS elnökség véleményünket ezzel kapcsolatban mén kérte ki. Ugyanez a Helyzet Hagy elvtársai kapcsolatban is. Az ilyen embereket le kellene cserélni, mert nem tudnak minőségi munkát végezni. Arra vigyázni kell Páncsics elvtársnak, hogy a politikai munka a mi nézeteink szerint történjen, a kirívó esetekkel szemben határozottan fel kell lépni. Úgy látom, hogy a KISz Bizottság nem hajtotta végre amit a Pártbizottság határozata előír, ennek okát nem tudom. Javaslom, A j .1 • *