Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1961-08-24

r , n során több dolgozó ei került a vállalattól* A válla­latánál azóta történt normarendezós során szintén többen el k rültek a vállalattól, mely leginkább az építőipar vonalán tapasztalható. Az építőipari dol­gozók egy napra leálltak a munkával, nem voltak iu-gÍrandók dolgozni. Ezért egy-két lázitó elkerült a Szövetkezettől - fegyelmi utján - és azóta a Szö­vetkezet munkája helyes irányban halad. A Kislakás­­épitő Szövetkezet a lakosság felé végzi munkáját, mig a Vas és Műanyag KTSZ és a Női Fehérnemű gyár közületek felé. Gáspár Károly; Meg kell állapítani, hogy kerületünkben igen kevés az ipari jellegű tizem, egyetlen nagyüzemünk van, a Egyesült Vegyiművek. A jelentést jónak tartom, elég alapos, elemzi a prob­lémákat. Az Egyesült Vegyiművek az év első felében olyan eredményeket ért el, amit eddig még nem sike­rült elérnie. Ennek egyetlen forrása, hogy az EVM párt és gazdasági vezetése, a Politikai Bizottság 1960. szeptemberi határozatát következetesen haj­totta végre. Problémák mutatkoznak azonban a lakosság felé vég­zett szóig Itatások tekintetében. Kevés a helyiipari ' jellegű üzem kerületünkben. Nálunk nem szükséges ipa­’ rösitani, nagy üzemeket létesíteni, hanem az ipart ki­zárólag a helyiipar tekintetében kívánjuk fejleszteni, /-n Ezen fejlesztésrea Budapesti Pártbizottság határozata is utal. A termelékenység növelése elsődleges feladatunk. Lénye­ges feladata a pártszervezeteknek, hogy a Párt gazda­sági politikáját kerületi üzemeinkben egységesen értel­mezzék. Az eziránybán felmerülő szektás,' téves nézetek­­tekintetében még van probléma. Ebből adódnak az anyag­takarékosság, a társadalmi tulajdon védelmével kapcsola­tos problémák is. A párt és gazdasági vezetőknek állandóan figyelemmel kell kisérni a normák alakulását. Elsősorban a Tanács VB. Ipari Osztályának és az Ipari Bizottságnak a^feladata a helyi és szolgáltató ipar fejlesztése, bővítése. Á termelés pártellenőrzésének kérdésében van még prob­léma. Elsősorban a pártszervezetek vezetőségei még nem teljes egészében értelmezik helyesen a termelés párt­ellenőrzését. A munkaverseny előbbre vitelének kérdése is elsősorban a pártszervezetek fontos feladata. Hatékonyabbá kell tenni az Üzemi Bizottságok és a kü­lönböző társadalmi bizottságok tevékenységét is. \b L

Next

/
Thumbnails
Contents