Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1961-05-04

1 | 4 t ' i í .1 a pártszervezet megalakítását, létrehozását. Abban, hogy a Petőfi Tsz-ben egyáltalán pártszervezet működik, ez elsősor­ban Kerti elvtárs érdeme, s az, hogy a pártszervezet tevékeny­sége még kívánni valót hagy maga után, ez abból fakad, hogy Kerti elvtárs nem eléggé képezi magát politikailag, 9 a magunk részéről is hibát követtünk el, mert nem adtunk meg részére minden segítséget. Kevés segítséget kapott a Tsz. gazdasági vezetésétől is a pártszervezet.^Szabó elvtárs, a Tsz. elnöke mint kommunista éppen úgy felelős a pártszervezet munkájáért, mint maga Kerti elvtárs. Szabó elvtársnak, mint kommunistának kötelessége lett volna belefolyni a pártmunkába, s aktivan segíteni azt. Igaz az, hogy Kerti elvtárs is inkább lerak két zetor-rako­mányt, mint hogy egy vezetőségi, vagy egy taggyűlést össze­hívjon. Kerti elvtársnak látni kellene azt, hogy ez a mód­szer igen helytelen, ezzel nem viszi előbbre, sőt hátráltat­ja a tulajdonképpeni jó munkát. Kerti elvtárs a fizikai mun­kában példamutató, de pártmunkáját elhanyagolja, nem fogja össze, nem irányítja a tsz. politikai munkáját. Kerti elvtárs­nak nincs megfelelő politikai bátorsága, határozott kiállása. Tudni kell úgy a párttitkárnak, mint a Tsz. elnöknek azt, hogy a tagság mindinkább kppezi magát, igényesebbé válik a vezetés iránt, s amennyiben a vezető elvtársak nem tudnak a tagsággal lépést tartani, úgy a tagság követelni fogja olyan személyek beállítását, akik a Tsz. érdekét tudják képviselni, igényeik szerint vezetik úgy a gazdasági, mint a politikai munkát. Szabó elvtársnak, mint a Tsz, elnökének sokkal hutározottabb­­nak, igényesebb, bátrabb vezetőnek kellene lennie. Felhívja Szabó elvtárs figyelmét, hogy a 86 ezer napszámbérből — már eddig 66 ezeret elfogyasztottak, ami igen magas, igen ko­moly problémát jelenthet, a munkaegység rovására mehet. Fel­hívjuk figyelmüket a munkaegység túlzott kifizetésére is, mely szintén súlyos problémát jelenthet az évvégi zárszámadáskor. Megfelelően kell gazdálkodni évközben a munkaegységgel is. A Petőfi Tsz. tagsága általában igen komoly eredményeket ért el. Az elmúlt évben egyike volt azoknak a Tsz-eknek', akik a legszebben szervezték meg a zárszámadást. Uj, fiatal Esz. lé­tükre a betervezett 31 forintot kifizették zárszámadáskor, ami országosan is igen szép eredményként könyvelhető el. A földek szépen rendbeli voltak, ezévben is nagyon szépen beindult a mun­ka. A tagság éjt-nappallá téve dolgozott, tehát nem áll az Kerti elvtárs, hogy a tagság jórésze "nyugat-felé kacsingat". Valóban távlati tervként szerepel a kát Tsz - Micsurin Petőfi - egyesítése, azonban ezt majd csak az akkori helyzet dönti el. Természetes dolog az, hogy a két Tsz. együttesen sokkal nagyobb eredmények elérésére képes. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a jelenlegi 3 Petőfi Tsz. vezetőnek - Szabó, Kerti, K.Nagy - a megnagyobbodott Tsz-en belül nem lesz megfelelő munkaalkalma. De most, jelenleg nem ez a legaktuálisabb kérdés a Petőfi Tsz­­en belül, hanem az, hogy Kerti és Szabó elvtárs hogyan szervez­zék ^meg az eddiginél sokkal jobban úgy a politikai, mint a gaz­dasági munkát. Szabó elvtárs eréjesebb, határozottabb vezetést gyakoroljon, egy kicsit jobban fogja meg a beosztottakat. '-•» 1#* _______________________________________-_—____—---- - /_________________________

Next

/
Thumbnails
Contents