Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.22.a/4)
1961-03-23
1 I i i- 14 -Varga János: Az anyagban foglaltakkal egyetért, azt jónak tartja* A Tsz'-ek együttműködésének kérdésével foglalkozott, elmondta, hogy igen fontos politikai szempontként kell kezelni a Tsz-ek együttműködését, a tsz. tagok hangulatának megfelelő voltát. Az elmúlt évben a Kossuth és a Dózsa^Tsz. közös taggyűlés tartott, mely igen^eredményes volt. Ezév március, vagy április hónapban a Dózsa Tsz. kezdeményezésére ismét tartunk egy közös taggyűlést, amely nagymértékben előbbre viszi mindkét Tsz. ügyet. Felhívja úgy Deák, mint Juhász elvtárs figyelmét arra,^hogy lehetőleg mesterségesen necsináljunk ellentéteket, a két Tsz. között. A Kossuth Tsz. részéről azt kivánják a Dózsa Tsz-nek, hogy olyan megnyugtató módon rendezzék a háztáji földek élesztősét, mint ok, akkor óriási lépést tesznek előre. Vári Mártonná PB tag: Különösen a pártszervezetnek és a Tsz-ben dolgozó kommunistáknak kell mindent megtenni..azért, hogy a Tsz-ek között ellentét, vita nelegyen. A fsz-ekben dolgozó kbmmunistáknak igen nagy szerepük van a jó együttműködés megteremtése és fenntartása tekintetében. Juhász József: Amennyiben az elvtársak úgy értelmezték a hozzászólásomat, hogy a munkaverseny betartásával kapcsolatos^ellenőrzése-^ két molesztálásnak vettem, azért máris elnézésüket kérem és visszavonom, mert az segitőszándék és jóindulatú ellenőrzés és figyelmeztetés volt az illetékesek részéről. Hegyes! elvtárssal kapcsolatban az a véleménye, hogy azt az embert Mateovics elvtárs nem jól ismeri. Hegyesi elvtárs fejős, aki igen meg volt viselve az ellenforradalom ideje alatt. 14-16 órákat dolgozott, sokat éjszakázott és rosszul táplálkozott, s jelenleg is rosszul táplálkozik. Ebből kifolyólag előfordult az, hogy Hegyes elvtárs már korán reggel ittas állapotba került, mivel egyetlen pohár ital már megért neki. Tehát betegesen érzékeny a szeszesital iránt. Ettől függetlenül mi ittasságáért mélységesen elitéltük és ezért pártfegyelmi^ büntetésben is részesitettűk. 6 hónap türelmi időt adtunk^részére, hibájának kijavitása céljából. A letelt 6 hónapután értékeltük munkáját, s ennek eredményeképpen a szocialista munkabrigád munkacsapat vezetődévé tettük meg, s^magatartása, munkája alapján a kibővített pártvezetőségbe kivánjuk őt javasolni, ismert hibája ellenére is. Hegyes elvtárs belátja hibáját, nagyon önkritikus és igyekszik hibáin javitani, bármely munkát bizunk rá, azt minden esetben igen .lelkiismeretesen és becsületesen ellátja. L -----------------------——--------------------------------------------------------a ________________________________________________________________________________________________._______.__ i