Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1960-02-25

r-ap SIKK * V I '.V ■ I I I ► - 4 - -1 a KLiZ munkáját is mervizs "áltatták e"y-két elvtársitól, najnos nem tudott minden elvtársi részt" venni ebben a na"y munká­ban e^yébirányu elfoglaltsága miatt. Azonban bizonyos; előrelépés­­nekez isi számit, mert nem csak az osztály munkájára, jelentésére épült fel a jelentés, hanem kívülálló elvtárssak'is részt vettek az anya" összeállításában. az anya" me"tárgyalásához összehívtuk a szakcsoportok tagjait is, azonban nem jöttek össze! a munkás-Paraszt Akadémia nem a pártoktatás keretébe tartozik, ezért nem szerepel az anyagban. Ez a rész a TIT-hoz tartozik/! A mezőgazdaság területén" balos nézetekkel az agitáció során ta­lálkoztunk, amikor ez a munka a lemekikeaeredettebb volt. dókán azt mondták, mit kőnyomaik onnvit a parasztságnak, niért nem le­het adminisztratív eszközökkel bevinni őket a Tsz-Le? A szakosított szemináriumok hallgatói távolmarqdásuk esetén leg­több esetben különféle elfoglaltságukra hivatkoztak. Ezek az elv­társak valóban mén sok és komoly funkciót•töltenek he, az elfog­laltságuk sokkal nagyobb mint az" egyszerű párttagoké. A velük való komoly foglalkozás után azonban máris módját ejtették annak, ho"y eltudjanak jönni. Azóta a szemináriumok jő létszámnál dolgoznak, és jól lelkeszültek! a lehetőségekhez képest mindent rao" tesz az osztály a 3-ik hatá­rozati javaslatban foglalt szempontok megvalósítása érdekében. az alapszervezeti titkárok képzésé nem megnyugtató. Sajnos a tit­kár elvtársak mén gyéren i el ennek rner ezen a szemináriumon. Behí­vattuk őket és elbeszélehettünk velük ezzel kapcsolatban! Czender Antal: /válászol/ , Tóth elvtárs kérdésére válaszolva* elmondja, hory a KISZ oktatás kérdésével csak egyedül 0 foglalkozott, ami természetesen nem le­het elegendő ilyen"szereteá^azó területen. A KIdZ oktatásokat raj­ta kívül nem ellenőrizte senki. Az elért csekély eredményen túl több eredményt ezen a téren e"v személvben elérni nem tudott. Hozzászólások részletezése: /vita/ öze ke rés Pálné : Elsősorban a törne ^kapcsolat, értelmezése terén vannak né" alapos nézeteltérések, helytelen nézetek. Hányon gyakran csak taktiká­nak tartják a törne taposol átok erősítésének kérdését, és a békés e^ymásmellett élés kérdését is. Egyesek szivük mélvén nem érte­nek eryet a Párttal, a Párt politikájával, « abban" csak taktikát látnak". Ha nem érzik az osztályharcot, odajutunk, mint IPBő-ban. Túlsúlyban baloldali nézetek mutatkoztak me." pld. a Tsz. átszer­vezés tekintetében,ami különösen az agitáció során domborodott ki. Túlzott türelmetlenség mutatkozott me" egyeseknél és az volt a véleményük, ho"y valami adminisztratív eszközökhöz kellene folya­modni a" Tsz._szervezés kérdésében. a jelentést i"en alaposnak tartja, molv i^en Tetvesen tükrözi a. pártoktatás jelenlegi helyzetet. Volt miről számot adni az elvtársaknak, á napirend mögött komoly munka áll. I"en pozití­van értékelendő, ho"y. sikerült 8 embert - ki villái ló akat - is be­vonni az anya" elkészítésébe,az oktatás munkájának ellenőrzésébe. a szakcsoportok tartalmi munkája i"en "yenre/

Next

/
Thumbnails
Contents