Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1959-02-19

' I ,5_ 5525 J » Hajnal elvtárs: A beszámoló szerint téves nézet van az állatok felvásár­­'lésa terén. Az igaz, hogy van olyan szarvasmarha melyet 3 ezer forintért vet tünk,de ugyanakkor 0 ezer fór intőt ér. Az is igaz, hogy az állatok részére takarmányra van szükség. A munkaegységgel kapcsolatban voltak hiányosságok, melyeket igyekeztünk felszámolni. Jelenleg biztosítva van a munkaerő, de a csúcsmunka idejében idegen segítséget kell igénybevennünk ízért terveztünk, be napszómbért. A munkáé ropd ti ást biztosítani kívánjuk, legalább lo fővel, mert különben eredményt nem tudunk elérni.Az alsó ker­tészetet a hideg talaj miatt meg kellett szüntetni,ugyanakkor a talaj tönkrement. Jelenleg lol a dolgozók létszáma, ogy hónappal ezelőtt 77 volt Megvan a lehetőség arra, hogy lo főt beállítunk, a munkába,de ebben az esetben részükre legalább 1 szobát kell biztosítani. Van egy jó elvtárs, aki Gyuláról feljönne a tsz.-be dolgozni,de ehhez az kellene, hogy ottani lakását el tudja cserélni budapesti lakásra. A pártszervezet munkája jónak mondható, de a reábizott feladatokat meg teljes mer tökben nem tudja el­végezni. Eredmények vannak, de ez még mind tevés. A pártszervezet helyi­ségében jelenleg' laknak, s igyekszünk ezt a pár tszervezet részére fel­szabadítani.Tervünk maradéktalan végrehajtásához a Pártbizottság segítsé­gét is kérjük. Az aratás idején a Gépállomás segítségére nagy szükségünk lesz,mivel akkor muntet erőhiánnyal fogunk küzdeni. A Gépállomás részéről hiányosság történt a tsz. felé, amikor 30 kh.-al többet számított fel, mint amennyit eredetileg megművelt• A munkaerők átcsoportosítását adott esetben-végrehaj tjük. A munkaerők átcsoportosítását adott esetben végre­hajtjuk. A munkások lakásba lyzete jelenleg úgy néz^i,hogy me goldható,-Az egész tervünkkel kapcsolatosan az a megállapításunk, hogy reális. Gondos eÍvtárs: A jelenlegi jelentés rövid idő alatt készült a tervek el­­készít ése miatt.A Micsurin tsz.-tői csak most kaptuk meg a tervet,mert a felsőbb szervek változtatást eszközöltek rajta. A beszámolónál az hiba, hogy nem tudtunk megfelelő összehasonlítás okát'tenni az országos átlag­gal szemben, csak helyieket vettünk figyelembe ,de az elmúlt évet össze kellett volna hasonlítani az ezévlvel. A földcserére a Tanács időben kiadta az intézkedést, azonban a Kossuth tsz . vezetősége nem hajtotta végre.A belterjes gazd élkod ás nál 1 kii.-ra 2-3 személy kell. A szakemberek 1 beállítása íb lyamatban van.A Micsurin tsz. részére szinten van szakember, azonban ezt a felsőbb szervekkel meg kell beszólni, A Kossuth tsz . ré­szére szakkertész beállítása megoldódik, ha Hajdúszoboszlóról a kertész vállalja. A tavasz folyamán belépésre nem igen lehet számítani,mert az egyénileg dolgozó parasztoknak is le kell zárni a gazdasági évet, de az agitációs munkát meg kell kezdeni úgy a középparasztság, mint a föld­nélküli parasztok körében. A tsz.-ek tervének végrehajtása nagymértékben függ a Gépállomástól is. A brigádvezetőkkel már most foglalkozni kell, mivel munkájuk szerint sok. hiányosság volt tapasztalható. A Micsurin tsz.-női az állattenyésztés terein hiányosságok voltak. A takarmónyelosz­­tásban voltak hiányosságok. A tsz.-ken belül jelenleg olyan vezetők vannak, akik megfelelően tudják irányítani a munkát, tervük reális,de egyes ága­zataiban változtatást kell eszközölni. Hozzászólások: Kő bőr e 1 v t ár s T A Tanács részéről a Kossuth tsz. fel lett szólítva a föld­­cserévei kapcsolatban és ennek ellenére meg sem hajtották végre. A szemé­lyi tulajdonban lévő telkekkel kapcsolatban a Tanács megjelölte azokat, melyeket nem lehetett megművelni s ennek ellenére a Kossuth tsz.mégis megművelte, majd amikor tulajdonosaik jelentkeztek, kénytelenek voltak a területet visszaadni. Mezőgazdasági politikánkra nézve nem vonzó a Micsurin tsz. terve, ahol 29 vagy 3o Ft. van elő irány ofcva,de ezt is csak úgy érik el, hogy az 1958-as évről nagyobb összeget hosszúlejáratú hitel­re tettek át. A rákoscsaa i parasztság figyelemre 1 kiséri a Micsurin tsz. L • jfWKk • *- w­______________________________________________________■ --__________________________________._______.____ .

Next

/
Thumbnails
Contents