Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.22.a/4)
1958-12-11
hogy a lépi Ellenőrzési bizottságnak sofe|osetben olyan bejelentésekkel is foglalkoznia kell , Mélyek szegő ruan véve na tágkor ükbe nem tartoznak ugyan, de annak bizonyítására,"-hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk a jogos panaszok és bejelentés ok orvoslására, minden hozzánk érkező ügyben eljárunk, Egyben tájékoztatni szeretnénk még a Vegrehajtóbizottságot a munkánk közben felmerült problémákról is. Igen súlyos hibának látjuk azt, hogy sok esetben a vizsgált szerv vezetői a Üépi Ellenőr zés mun .'.alját nem se^ iségnek, hanem pisakélódáénak veszik, pedig n H.SŐ* munkája első sorban a‘segíteni akaráson alapszik. Ilyen esetben az igazoló jelentések sea i kvondóak, vagy a hibák#elkenősót célozzák# sót megtörténik az is, hogy egyenesen elutasítéak, IX ven például Bánlaki elv társ több igazoló jelentése, pedig területén még igen sok tennivaló van. / A saját kitermelési értékes bútor fa - dió es aseresnyo- még mindig úgy tárol, faint ahogy azt mfítusban megái lapítottuk' ős ‘kifogásoltuk, annak ellenére, hogy a Tanács Vogrehaitobizott súgótól több esetben ennek rendezésére felszólítást kapott./ »agy a loldmiivesszövetkezet központja, ahol az elég súlyos ó.r drágít ást nem szón "okosnak látják és ezért csak írásbeli figyelme ‘ tetősben részesítik a hiba elkövetőjét* Ilyen a kosonih termelőszövetkezetnél a kukorica üzérkedés leleplelézéso, melyet véleményünk szerint masinái a rend őr aég női kentek el, a nyomozó az anyagot egy hónap múlva elfogultságra--hivatkozva visszaadta* A későbbi nyomozás folyamin ezután már csak 300.- Ft, jogtalan 'hasznot állapítottak ;aeg ezügyuea, pedig Nyulasi ás Foltin nem olyan emberek, akik 300.- Ft. haszonért -ialúngosra mennek ku-koric'át vúsúrolni. Az ilyen ős hasonló esetekben, kérjük a Párt Végrehajtóulzottság segítségét , hogy munkánk ezzel ne legyen gátolva, hanem még eredménye seb b lehessen, i Szervezeti kérdésekről szólva még mindig azt kell megállapítani, hogy a tiépi Ellenőrzési Bizottsági tagok ne m kellően ''aktivizálódtak. Az ezirányu. javulást a most újjászervezett szakcsoportjaink munkáján keresztül várjuk. Nyilván tartott népi ellenőreink száma jelenleg 83« Az eddigi feladatokat ezzel a lótszámmal ugyan el tudtuk látni, de mivel feladatúink is Vinciig nőnek, szükséges őzt a létszámot növelni. Ez -irányban is o Fórt »ósrehajtóbizottság segítségét kérjük, hogy a jövőben képesek legyünk nagyobb feladatok megoldására. Budapest, 1958. december 6. Horváth Sándor sk. a elnöke. l l ....... u Í - 8 - |