Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.22.a/3)

1988-04-15

ipr*. - -mm • 1 { kodó egységek közé ékelt irányitó szervezetek tevékenységét, illetőleg létjogosultságát. Ezek' a szervezetek magukban hordják azt a lehetőséget, hogy - sajátos érdekeik miatt - eltorzítsák a felső gazdaságirányítás törekvéseit. Egyetértünk azzal, hogy a társadalmilag ellenőrzött és megfelelően sza­bályozott piac törvényeinek nagyobb kényszerítő hatása legyen, melyet időszakos rendelkezések ne zavarjanak meg. A bérreform rendszerének kidolgozásakor elsősorban az adott munka tár­sadalmi hasznosságát ismerjük el. A társadalmi feszültségek enyhítésére az állami szociálpolitika eszközeit, elsősorban a megfelelő anyagi háttér biztosításával kell bőviteni. Kapjanak nagyobb elismerést és megbecsülést azok, akik a szociális prob­lémák megoldásában tevékenyen résztvesznek. Egyetértünk a szociálpolitika egységes rendszereinek kialakításával, javasoljuk, hogy az egyes elemek illetve a teljes rendszer megalkotá­sát előzze meg széles körű társadalmi vita. Az értelmiség egésze a társadalomban betöltött szerepének megfelelően kapjon nagyobb anyagi és erkölcsi megbecsülést. Az oktatás- és a közművelődés-fejlesztés célkitűzéseivel egyetértünk, melyhez elengedhetetlenül szükségesnek tartjuk a nagyobb anyagi ráfor­dítás biztosítását, nemcsak a meglévők jobb elosztását. III. Egyetértés van a dokumentumban rögzített külpolitikai kérdések megí­télésében. Hazánk nemzetközi tekintélye évről-évre nőtt. A hagyományo­kat megőrizve továbbra is támogatjuk a béke megerősítésére irányuló minden kezdeményezést, résztveszünk azokban az akciókban, melyek a tár­sadalom őszinte, egységes békevágyát tükrözik. Jelenlegi helyzetben a javuló nemzetközi légkör, világpolitikában a szovjet—amerikai párbeszéd erősödése növelte a biztonságérzetet. i;b ____________________________________________________-■ -----------------______________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents