Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.22.a/3)

1985-11-28

! * J ' - 3 -‘ n HHSZ XV11. kerületi Veizetőség;_e :- továbbra is adjon segítséget a KISZ-nek és az Úttörőszö­­vetsógnek az ifjúságpolitikai munkában*- fokozza a politikai és a hazafias honvédelmi nevelést el­sősorban a sorkötelesek körében*- fokozza az értelemre és az érzelemre ható, az életkori sa­játosságokat figyelembe vevő propgandatevékenységet • A Vörösk ereszt XVIX . k e rüle ti Vezetősége:- elsősorban a lakóterületen - a körzeti vöröskeresztes ak­tivisták segítségével - figyelő-jelző szolgálatot lássanak el a veszélyeztetett gyerekek és a hátrányos helyzetű csa­ládok felderítésében*- az iskolai egészségre nevelés területén folytassa tovább a megkezdett és bevált programjait*- növelje a vöröskeresztes munkában résztvevő fiatalok számúit. Z á r a d é k : 1. A pártbizottságok, pártvezetőségei; és a pár talapszervezetek dolgozzák fel a feladattervet és határozzák meg az ebből adódó konkrét feladataikat. Határidőj 1986. március 31. 2. Folyamatosan ellenőrizzék a feladatok végrehajtását és éven­te tűzzék napirendre az ifjúságpolitikai munka egyes rész­területeinek elemzését. Határidő^: folyamatos MSZMP XVII. kerületi Végrehajtó bizottsága­mm _____ _____________________________________________ _ ______________—z _______„____________. . . V-»■■■'áPWttt ' "" * r**.A

Next

/
Thumbnails
Contents