Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.22.a/3)

1984-05-03

! 1 * 1 ■* Ezek a számok kétségtelen fejlődés t nuta tnak, Ctí elegedett** ségre nem adnak okot. Továbbra is el ma ra.r a kxvana tcstó.>­­párttagok aránya a bizalmiak és helyetteseik körében* /10 és 27 # között /Teli át e területen is jelentős tartalékai •vannak a párttaggá nevelő munkának0 Az üzemi, intézményi pártszervezetek rendszeresen foglalnom— nak a szakszervezeti munkával? a pártirány it ássál összefüggő kérdésekkel, értékelik a szak szervezetben dolgosé kommunán iák tévékery ségót. Önkritikusan meg kell állapítanunk., nogy o tekintetben a kerületi pár ttestüle tóc elé kerülő elemzések, értékelések rendszeressége nem volt megfelelő,, Az utóobi időben, konkrétan osak a szakmaközi bizottság és egy alka­lommal pedig a pedagógus SZB került napirendre* A pártszervezeteknél a fejlődés ellenére még tapasztalna tó a szakszervezetek helyének, szerepének helytelen megítélése, értelmezése, a szakszervezeti, illetve az ott végzett pari­­munka rangjának lekioeinylése* Az utóbbi időben javult a helyzet, de különösen alsóbb szinten sokan nem ismerik a párt szakszervezeti politikájának elvert módszereit* Vitatják a szakszervezet növekvő szerepét, mag-­­kérdőjelezik jogosítványait, A szakszerv azé ti bizaImrék í o­­ladat és hatáskörét meg mindig értetlenül, több esetben bi­zalmatlanul fogadják. Előfordul,; hogy párttisztségvxsolök beleszólnak a szakszervezeti bizalmi hatáskörébe tartozó kér­désekbe, de több esetben a bizalmiak fordulnak indokolatla­nul a pártszervezethez állásfoglalásokat kérve* Továbbra is vitákat idéz elő a munkahelyi vezetők éves értékelése, azok tartalma, jellege. Erősíteni kell a szakszervezeti szerve­ző tek önállóságát, A pártszervezetek a szükségesnél kevesebbszer hívják össze a szakszervezetben dolgozó párttagokat, a kommunista aktívát, Nem fordítanak kellő gondot !oszámoltatásaikra, segítségükre, _________________________________________________5-------------------------------------------------------------------------------------------a

Next

/
Thumbnails
Contents