Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.22.a/3)
1982-04-22
i 1- 6 -Molnár elvtársnő iskola nyitottságára vonatkozó észrevételét köszönöm. A jövőben ez már másképp történik. A korszerűbb lehetőségek nagyobb érdeklődésre tarthatnak számot. Molnár elvtársnő is emlékezhet, hogy voltak nehézségek a gondnokokkal, hogy vállalják, nem vállalják. Együttműködő üzemekkel az iskolák a lakóterületen már nagyobb tevékenységet fejtenek ki. A folyamatossággal, rendszerességgel kellene előrelépni, A.z elmúlt 10 évben k közművelődési csoport vezető volt. Nem egy könnyű terület. Jó .ideig nem volt kellően kidogozva a hatásterülete. Meg kellett és meg kell találni ennek az érdemi részét. Egyetértek azzal, hogy az elkövetkezendő időn belül összeállítjuk a kerületi munkahelyeken az aktiv dolgozók statisztikáját , ^ A tudatformáló tevékenység területén van még mit tenni. A mozgalmi jelleggel kapcsolatban: a közművelődés mozgalmi jellegű feladat is. Losoncai elvtárs észrevételeit köszönöm. A közművelődési munkát öt év vonatkozásába szinte nem lehet mérni, csak tencenciát lehet levonni, 20-30 évnek kell eltelni a gyökeres változáshoz. A ő, oldalhoz kapcsolódva: Rákényszerülnek a vállalatok, munkaerőhiány miatt, hogy a 8 általános iskolai végzettség alatt is foglalkoztassanak. A jelenlegi helyzetben nem tudják megtenni, hogy ne vegyék fel. Minősítéseknél jó lenne, ha a közművelődéssel való foglalkozást belevennék a vezetők esetében. Csesznyik elvtárs által elmondottak jól egészítették ki a jelentés. Örömmel tapasztaltuk, hogy a látogatottság ismételten felfelé ivei. A három tendencia árthat a közművelődési munkának, bár önmagukban erősíthetik a munkát. Iíarakai elv társnő hozzászólását köszönöm. En úgy gondolom, • hogy külön nem kell kiemelni a HNF tevékenységét, ez az anyagban s zörejjel. En úgy tudom, hogy megoldódott az alkoholellenes klub helyisógproblóraája. Javaslom, hogy bízzanak meg minisét a rendezésre. Kérem az elvtársak egyetértését és jóváhagyását az előterjesztéshez . Határozat : A Pártbizottság egyhangúlag elfogadta a kerületi Pártbizottság M Közmüve löd és i f elada tffcerve " végrehajtásának helyzetéről és a további feladatokról szóló beszámolót, L __ '